Hosszú idő után jelentkezett újra a Velencei-tavi horgászatával és halállományával kapcsolatos híradással a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) Velencei-tavi kirendeltsége. Alább a szervezet éves értékelője olvasható.
A bíztató évkezdet után sajnos cudarul alakult az év, legalábbis ami a Velencei-tavi horgászatot illeti. A tavaszi időszakban negatív események láncolata indult meg, és ez rányomta bélyegét az egész további időszakra – olvasható a Mohosz Velencei-tavi kirendeltségének beszámolójában.
Elmaradó csapadékok, elhúzódó aszály, történelmi vízveszteség, halpusztulások, és többségében gyenge fogási eredmények – számos csapással szembesültünk ismét az esztendőben.
Az év első szűk négy hónapjában a mederfenéken elburjánzott kékalgatelepek fokozta izgalmaktól eltekintve a vízminőségi paraméterek adatai és a téli csapadékok, valamint a kora tavaszi vízállás alapján bíztató volt a helyzet.
Ennek megfelelően az évre tervezett haltelepítéseket is meg tudták kezdeni már március első felében. Az előző években megszokotthoz képest viszonylag későn melegedett fel a víz stabilan 10 fok fölé, mellyel együtt a telepítés ellenére is csak később kezdték meg a pontyok az aktívabb táplálkozást.
Az április közepén érkező jelentősebb csapadékoknak köszönhetően április 19-én a vízállás elérte ez évi maximumát, a 127 centimétert. A halak – főleg a pontyok – ekkor már intenzíven táplálkoztak, és helyenként szép fogásokat láthattunk, amelyet erősített az április közepén végzett újabb, jelentősebb pontytelepítés is (április végéig összesen 8 000 kilogramm ponty került a tóba).
Mindeközben folyamatosan vizsgálták a vízminőség állapotjelzőit és a haltáplálék-szervezetek (zooplankton) mennyiségének alakulását is. Mivel utóbbi is kedvezően alakult, ezért sor került előnevelt csuka telepítésére is 100.000 darabos mennyiségben.
Ezen bíztató szezonkezdet után a velencei oldali befolyók nyomvonalán (Bágyom-éren és Csontréti-patakon) két alkalommal is lokális halpusztulás történt.
Az azonnal, tószerte elvégzett vízminőség-vizsgálatok e két befolyónál magas koncentrációban mutattak ki oldott nitrogénformákat. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a lezúduló esők miatti tápanyag-bemosódás következtében a Velencei-tó lúgos kémhatású vizében bekövetkező ammóniafelszabadulások okozhatták a pusztulásokat.
Ezt a gyanút az elhullott halak vizsgálata során látott elváltozások is erősítették. A pusztulásban érintett fajok elsősorban süllő, balin és csuka, valamint kisebb mennyiségben keszegfélék voltak. A halőrök által összegyűjtött mennyiség akkor hozzávetőlegesen 100 kilogramm volt.
Május legelején ismét halpusztulás kezdődött. Ennek során elsősorban ezüstkárászok pusztultak igen nagy mennyiségben, de mellettük a ponty és a compó esetében is volt elhullás, más halfajok elhullott egyedeivel csak elvétve, néhány darabbal lehetett találkozni.
A halpusztulás a tó teljes területét érintette, és darabszám tekintetében szinte minden elhullott egyed 6-12 centiméteres ezüstkárász volt.
Az elpusztult halak biomasszáját tekintve ennél árnyaltabb a kép, hiszen a ponty- és compóegyedek átlagtömege jóval nagyobb volt az ezüstkárászokénál. Az elhullott kis testméretű ezüstkárászok gyűjtése rendkívül nehéz volt, hiszen kicsiny méretük miatt könnyen besodródtak a nádasok belsőbb részeibe, beszorultak a parti kövezések réseibe. Emiatt – a jelentős mértékű civil összefogás mellett is – csak a kisebb hányadát sikerült összegyűjteni a kárásztetemeknek.
A végső mérleg: többszázezer ezüstkárász, többszáz ponty, félszáz compó és nagyon kevés más halfaj egyede.
A begyűjtött és ártalmatlanításra elszállíttatott haltetemek össztömege közel 7000 kilogramm volt. A teljes pusztulás mértéke azonban több tíz tonnára tehető.
A halpusztulás okainak kiderítése érdekében a Mohosz Velencei-tavi kirendeltsége egyrészt haladéktalanul értesítette az érintett hatóságokat, amelyek a vonatkozó protokollok szerint vízmintát vettek, illetve az agonizáló halakból is szállítottak a hatósági laborba.
Mindemellett a Mohosz Velencei-tavi kirendeltségének munkatársai is szállítottak halmintát az Állatorvostudományi Kutatóintézetbe, illetve végeztek a tó több pontján is vízminőség-vizsgálatot.
A vízminőségi paraméterek (beleértve a kékalga-toxinokat, illetve növényvédő szereket is) minden esetben határértéken belül (a mérgezőanyagok esetében kimutatási határ alatt) alakultak. A halpatológiai vizsgálatok sem mutattak ki olyan kórokozót, amely ilyen mértékű pusztulást okozhatott.
Az Állatorvostudományi Kutatóintézet szakmai véleménye szerint ettől függetlenül és igen nagy valószínűséggel az elhullott halak fajösszetétele, az elhullások lefolyása és az eddigi vizsgálati adatok alapján a pusztulás hátterében egy eddig ismeretlen – kizárólag a kárászféléket (esetleg pontyféléket?) fertőző – fajspecifikus kórokozó (feltételezhetően vírus) állhatott.
Az egész tavat érintő, tömeges elhullást követően másfél héttel még egy, lokális halpusztulás történt a Velencei-tó, Kajtori-zsiliphez vezető 10-15 méter széles csatornájának utolsó, körülbelül 300 méteres szakaszán (mindössze félhektárnyi területen), ahol június közepén mintegy 300 kilogramm hal pusztult el.
A halak 80 százaléka 1-7 kiló közötti csuka volt. A halpusztulás oka egyértelműen gázfelszabadulás és a következtében kialakuló oxigénhiány volt.
A halpusztulások időszaka alatt és az ezt követő hetekben a Bágyom-éri és a Gárdony-patak befolyójára számos halfaj jelentős mennyiségű egyede állt rá, amelyet a helyszíneken végzett halmintavételek is megerősítettek.
A nagy mennyiségű ezüstkárász mellett ponty, dévér, karika, küsz, bodorka, balin és csuka fajok számos egyede volt észlelhető.
A befolyók által szállított frissebb vízben továbbra is jól ment a hal, aki ezeken a helyszíneken próbálkozott, jó eséllyel sikerrel járt. Sajnálatos módon a tó többi része teljesen elcsendesült, augusztus végéig nagyon kevés fogással lehetett találkozni, főként kisebb pontyokat és ezüstkárászokat.
A gyakorlatilag esőmentes nyári időszakban pozitívumot jelentett a hínár megjelenése (fontos élőhely- és jelentős tápanyagmegkötő szerepe), illetve heti rendszerességű méréseink alapján a tó stabil oxigénháztartásának kialakulása jelentette. Hozzá kell tenni, hogy augusztusra a hínarasodás mértéke a jelentős vízszintcsökkenéssel együtt már jelentős bosszúságot okozott sokak számára, különösen a csónakkikötőkben.
Hosszú hónapok után, augusztus végén történt végre változás a halak kapókedvében. Az elkövetkező hetekben ismét többen jártak sikerrel nemcsak a csónakos, hanem a parti horgászat során is. Ebben az időszakban többen találkoztak nemcsak méreten aluli, hanem többkilós, valamint felső méretkorlát feletti pontyokkal és nagyobb ezüstkárászokkal, de sajnos mással nem.
Szeptember végével ismét lecsökkent a halak kapókedve, ezzel együtt a horgászlétszám is. Annak ellenére, hogy számos helyen találkozni lehetett a halak jelenlétével, horgászmódszerrel mégis csak kevés eredményt lehet elérni.
A tó vízszintje az áprilisban bekövetkezett 127 centiméteres éves maximum után október közepetáján érte el az éves minimumszintet, a 64 centimétert (azóta 8 centiméterrel emelkedett a vízszint, elsősorban a november végén lehullott jelentős mennyiségű, átlag 50 milliméteres csapadéknak köszönhetően).
Ilyen mértékű éven belüli vízszintcsökkenésre (63 centiméter!) talán még nem is volt példa a vízállás regisztrációjának megkezdése óta, a tó vízkészletének kvázi kétharmada hiányzik (maximális üzemi vízszint: 170 centiméter). Egész évben december 1-ig érdemi csapadék sajnos azóta sem volt – mindössze 340 milliméter csapadék hullott le Agárdon.
Az év elején történt halpusztulások, majd a drasztikus vízszintcsökkenés miatt az idei évre tervezett haltelepítéseket már áprilisban felfüggesztették.
Az extrém alacsony vízállás miatt a késő őszre tervezett kihelyezések sem voltak biztonságosnak tekinthetők. Erre tekintettel haltelepítésre várhatóan kora tavasszal – a majdani vízállástól függetlenül – sor fog kerülni.
A tavaszi kihelyezések és a 2023-2024-ben megkezdett haltelepítési program a tavaszi vízszint helyzetének függvényében lesz folytatható, azonban a jelenlegi kilátások egyelőre meglehetősen borúsak.
A beszámoló végén ismét felhívták a figyelmet arra, hogy az elmúlt évtizedek tapasztalatai és a vonatkozó kutatások eredményei is azt mutatják, hogy a szélsőséges időjárási jelenségek (csapadékhiány, hőhullámok, hirtelen tavaszi lehűlések, stb.) okán sajnos a halpusztulások kialakulásának kockázata is egyre gyakoribbá válik országszerte.
A Velencei-tó sem kivétel ez alól, sőt a vízfelületéhez mérten kis vízgyűjtőjéből és a sajátos mikroklimatikus adottságai miatt a különösen veszélyeztetett vízterületek közé sorolható, amelyet az idei év újra erősen szemléltetett.
„Mindezekre tekintettel, a tó hosszú távú fennmaradásának és a helyi élet kiszámíthatóságának elengedhetetlen alapfeltételének tartjuk a tó mesterséges vízpótlásának – az 1991-ben meghatározott megoldási lehetőségeknek megfelelően – tartós megvalósítását, amelyre véleményünk szerint továbbra is az egyetlen járható, hosszú távon fenntartható és megnyugtató megoldást a Duna vizének eljuttatása jelentené” – zárták a tájékoztatót.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Homoródi Szabolcs FB-oldala)
