Három helyi horgászt tiltott ki az idei év hátralévő részére a tiszavasvári Kacsás-tó területéről az Alkaloida Lombik Horgász Egyesület egy augusztus 9-én történt eset miatt.
Az egyesület tájékoztatása szerint egy társaság egyik tagja autójával mintegy 100 métert tolatott be a tó rézsűjén, hogy ott pakolja be cuccait, ami a helyi horgászrend alapján tilos és balesetveszélyes.
Az ügyeletes halőr észlelte a szabálytalanságot, és visszaküldte az autót a kijelölt parkolóba. Az esetet a tó kamerarendszere is rögzítette.
A történtek azonban itt nem értek véget. A társaság tagjai távozáskor nem akartak megjelenni a halőrháznál a kötelező gépjármű-ellenőrzésen, és sérelmezték az erre vonatkozó szabályokat. A sofőr bocsánatkérés helyett hangoskodott.
Az egyesület vezetése ezt követően úgy döntött, hogy a három helyi horgászt az idei évre kitiltja a Kacsás-tó területéről.
Az eset kapcsán ismét felhívták a figyelmet arra, hogy a Kacsás-tó magánterület, ezért a szabályok betartása minden belépő számára kötelező, függetlenül attól, hogy horgászni érkezik vagy látogatóként tartózkodik a területen.
A tó területén kamerarendszer működik, és bűncselekmény, hallopás vagy szándékos rongálás esetén minden alkalommal feljelentést tesznek.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitóképünket mesterséges intelligencia készítette)