2024. július 17. szerda | Elek, Endre
Aktuális

Hárommillió forintos halvédelmi bírságot kapott a többszörösen visszaeső Cs. G.

Hárommillió forintos halvédelmi bírságot kapott a többszörösen visszaeső Cs. G.

Nem bírt magával a horgászattól többszörösen eltiltott és komoly pénzbírsággal sújtott Cs. G. balatonlellei lakos, aki a súlyos elmarasztaló határozatok ellenére kétszer is újra horgászni indult a Balatonon. Mindkétszer elkapták a halőrök, és a meghozott halgazdálkodási hatóság határozatok alapján hárommillió forintos halvédelmi bírságra büntették.

Cs. G. balatonlellei lakos visszaeső orvhorgásznak számít, a halőrök már jól ismerik, és a halgazdálkodási hatósággal is többször meggyűlt már a baja. 

Története 2023. április 23-án indult, amikor Balatonboglár térségében a horgászhelye elhagyása után a kifogott halakat nem vezette be a fogási naplójába. Akkor még rendelkezett érvényes engedéllyel, de azt bevonták, és 105.000 forintra, valamint 18 hónapos eltiltásra büntették.

Ez azonban nem tántorította el attól, hogy újra horgászbotot ragadjon. Ezt kétszer is megtette, és pechére augusztus 27-én, majd szeptember 26-án is találkozott a halőrökkel, és kapta a nyakába az újabb bírságokat és eltiltásokat. A három halőri ellenőrzés következményeként összesen 498.750 forintos fizetnivalót szedett össze, és 72 hónapra, azaz hat évre kizárták a horgászatból.

A sornak itt még koránt sincs vége, sőt a java mondhatni csak most jön! A Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóságnak ugyanis újabb határozatai jelentek meg a renitens Cs. G.-t érintően. 

Ezekből kiderül, hogy október 6-án Balatonboglár, négy nappal később, október 10-én pedig Balatonlelle térségében érték tetten engedély nélküli horgászaton. A bírságok összege az egekbe rúg. 

Először 1.196.016 forintot, valamint 36 hónapos horgászattól eltiltást kapott, majd pedig 1.794.023 forintot és 36 hónapot. Ez összesen 2.990.039 forint és 72 hónap. 

Ha ehhez még hozzávesszük 2023-as korábbi, három darab eset bírságait, akkor 3.488.789 forint és 144 hónap, azaz 12 esztendő jön ki. Ennyi pénzből akár egy vadonatúj autó is megvásárolható.  

Mivel a Somogy Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság határozatai is csak pár napja kerültek fel a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) honlapjára, így még elképzelhető, hogy jelenhetnek még meg 2023-as ügyek.

Az mindesetre már most kijelenthető, hogy Cs. G. öt alkalommal összegyűjtött büntetéseinek összege (3.488.789 forint) már jócskán meghaladja F. Gy. teljesítményét, aki tavaly négyszeri elkövetésével 2.225.475 forintos bírságot gyűjtött, és 100 hónapra, azaz 8,33 évre eltiltották a horgászattól.

A Veszprém Vármegyei Kormányhivatal a Pecaverzum korábbi sajtómegkeresésére azt írta, amennyiben a szabálysértő a bírság megfizetésének nem tesz eleget, a hivatal a bírsághatározatokat a végrehajtó hatóságnak átadja végrehajtásra. Azt is közölték, hogy örökös eltiltás nincs a horgászatban. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitóképünk illusztráció, forrása: pixabay.com)