2026. július 21. kedd | Dániel, Daniella
Aktuális

Hatcentis porcdarab került elő egy tiszai harcsa gyomrából

Hatcentis porcdarab került elő egy tiszai harcsa gyomrából

Egy hét-nyolckilós harcsa felbontásakor kagylók, rákmaradványok és egy körülbelül hatcentis porcdarab került elő a hal gyomrából.

A horgász arra volt kíváncsi, hogy a megtalált maradvány származhat-e kecsegéből. 

A Magyar Haltani Társaság (MHTT) szakértői szerint a feltételezés helyes lehet.

„A képen feltehetően egy kecsege mellúszósugara látható” – írták szűkszavú válaszukban.

A mellúszó első sugara a tokféléknél – így a kecsegénél is – erős, csontos felépítésű, ezért az emésztés során is könnyebben megmaradhat, mint a hal többi része. A megtalált maradvány alapján valószínű, hogy a harcsa korábban egy kecsegét zsákmányolt.

Bár a harcsát elsősorban halevő ragadozóként ismerjük, tápláléka rendkívül változatos. A kisebb halak mellett kagylókat, rákokat és más vízi élőlényeket is fogyaszt, amit a jelen esetben a gyomortartalom is jól szemléltetett. De horgásztavaknál az sem ritka, hogy bojlival akasztanak kapitális példányt

Ijesztő kinézetű hal került elő a Lónyai-főcsatornából. Nézd meg ITT!

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: MHTT)