Haváriahelyzet alakult ki a Lajtán, ahol augusztus 12-re már csak mintegy 1,5 kilométeren maradt összefüggő vízfelület. A kialakult helyzet miatt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége horgászati tilalmat rendelt el a folyóra.
A szövetség közlése szerint a halőrök mellett az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai, a Hegyeshalmi Nagyközségi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Hegyeshalmi Horgászegyesület önkéntesei is bekapcsolódtak a mentésbe.
A résztvevők a folyón megrekedt halak mentésén dolgoztak, emellett az elpusztult halakat is összegyűjtötték.
A Lajta jelenlegi állapota miatt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége bejelentette, hogy a halállomány védelmében horgászati tilalmat rendelt el augusztus 12-én, szerdától.
A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy nemcsak a Lajtán okoz problémát a rendkívül száraz időjárás.
„Sajnos, már több helyen is küzdünk az aszállyal és a vízhiánnyal és nem mindenhol állunk jól” – tették hozzá.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége)