
Egy késsel akart nyomatékot adni békülési szándékának egy dunaszentgyörgyi férfi. Megszúrta volt élettársát, emberölés kísérlete ellene a vád.
Volt élettársa életére tört egy férfi Dunaszentgyörgyön, a pár 2020 és 2023 között volt együtt – írja a teol.hu.
A nő 2023 áprilisában úgy döntött, hogy véget vet a rendszeresen alkoholizáló férfival való kapcsolatának, ezért elküldte a házból.
A férfi akkor ezt tudomásul vette, de mégsem tudott beletörődni a döntésbe, ezért több alkalommal megjelent a sértettnél a kapcsolat helyreállításának reményében.
Az utolsó alkalommal egy késsel akart nyomatékot adni szándékának, így most a bíróság előtt kellett felelnie emberölés kísérlete bűntett miatt.
Az ügyben március 20-án, csütörtökön tartottak újabb tárgyalást a Szekszárdi Törvényszéken.
A vádirat szerint a férfi 2023. július 27-én dél után nem sokkal erősen ittas állapotban felkereste a sértettet annak lakóhelyén.
A vádlott a kapuban álló nőt félrelökte, majd bement az ingatlanba, és a ház teraszán leült. A nő ezt követően a teraszról előbb az előszobába ment, majd onnan a konyha felé indult.
A vádlott ekkor utána ment, hátulról szorosan magához húzta, és egy magával vitt, kilenc centiméter pengehosszúságú, hegyes késsel a sértett szívtájéka felé szúrt, miközben annyit mondott neki, hogy: „Most fogsz megdögleni!”
A sértett a szúrást követően kiszabadult a vádlott szorításából, aki azonban továbbra is szúró, illetve kaszaboló mozdulatokkal támadta őt.
A sértett az ellene irányuló támadásokat egy horgászszákot maga elé tartva védte ki, de így is több sérülés érte. A vádlott a sértett vérző kézsérüléseit látva a bántalmazással felhagyott, és a helyszínről eltávozott.
Az ügyben április 30-án tartanak újabb tárgyalást.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: police.hu)