
Egy csapásra a horgászplatformok sztárja lett Kalynych Laura, miután pergetve kifogott egy 104 centis, 8 kilós csukát pár napja a Pilismaróti-öbölben.
Az influenszer, aki a divat világában dolgozik, munkán kívül ugyanis a vizek partján, pecabotot lógatva tölti az idejét. Ráadásul nem is csak úgy, akármilyen halra utazik, őt bizony kifejezetten a csukák hozzák lázba.
Mint oly’ sokakat a horgászok közül, őt is édesapja fertőzte meg a szenvedéllyel és a csendes sport szeretetével.
– Gyerekkorom óta imádom a horgászatot, mindig apukámmal jártam pecázni” – mondta a Blikknek Laura, aki bármennyire is szerette ezt a sportot, egy időre felfüggesztette hobbijának gyakorlását. Közbeszólt ugyanis az élet, pontosabban az iskola.
– A tanulmányok miatt egy jó darabig nem volt sem időm, sem kedvem folytatni. Aztán körülbelül egy évvel ezelőtt találtuk meg a férjemmel az új, közös hobbinkat, ami számomra a régi szerelem volt. A horgászatot – árulta el az influenszer.
Férje eleinte próbálta más irányba terelgetni, sok videót mutatott arról, miképpen lehet pontyot vagy egyéb halat fogni, de Laura nem engedett: őt valamiért csak a csuka érdekelte.
– Egyszerűen lenyűgözött, ahogy vadászik, ahogy küzd, és a „pergetés” lett a kedvenc módszerem! Azóta rengeteget horgásztunk, és több csukát fogtam. Igazán sokat fejlődtem, de mindig arról álmodtam, hogy egyszer kifogom az igazi nagy trófeát! A 8 kilós csuka volt az álmom! – mesélte Kalynych Laura.
– Egy héttel ezelőtt pénteken a férjemmel úgy döntöttünk, elmegyünk a Pilismaróti öbölbe, mert tökéletes csukás idő volt – folytatta a történetet. – Reggel 4-kor esőben álltunk a vízparton, de semmi sem jött, nem volt kapásunk. Amikor a halőrök is megjelentek és érdeklődtek, mi a helyzet, nekik is csak azt tudtuk mondani, hogy sajnos semmi. Én azonban folytattam, és nem adtam fel, végül fél nappal később, délután 4-kor végre megérkezett! Ez volt ő, az én álmom! A harc olyan kemény volt, hogy még a közelben dolgozó munkások is odajöttek, hogy megnézzék, mi történik, mire végül a kezemben tarthattam a halat! Gyönyörű volt!
Laura eddig még sosem indult versenyen, csupán férjével kettesben szoktak horgászni, de már fontolgatja, hogy megméretteti magát másokkal szemben is.
Nőt pergetni még sosem látott, de abban bízik, a lányok közül is egyre többen rákapnak majd erre a sportra.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pecaverzum/Laura Kalynych)