2024. március 29. péntek | Auguszta
Aktuális

Idén is elmarad az ország legnagyobb vidéki horgászkiállítása

Idén is elmarad az ország legnagyobb vidéki horgászkiállítása

Az egészség mindennél fontosabb a szervezők szerint, akik a vírushelyzet miatt döntöttek idén is úgy, hogy nem tartják meg a rendezvényt.

2021 után 2022-ben sem rendezik meg a Haldoradó Pontyhorgász Napokat, amelyekre eddig hagyományosan évente február első hétvégéjén került sor Kiskunhalason – ezt Döme Gábor, a Haldorado Team Kft. tulajdonosa jelentette be Facebook-videóban.

A világbajnok horgász azt mondta, kollégáival a vírushelyzet miatt döntöttek úgy, hogy idén sem tartják meg a 2021-et megelőzően 14 éven át megszervezett eseményt, amelyen 2-3 ezer ember fordult meg, és az ország legnagyobb vidéki horgászkiállításaként tartották számon.   

„Bár a vírushelyzet lényegesen javult, de még mindig nem egyértelmű, hogy ez ilyen rendezvény milyen hatással bír, és mi történik azokkal, akik nincsenek beoltva. Én nem szeretnék ütközőzóna lenni, igazságosztó meg végképp nem” – szögezte le Döme Gábor, aki azt is elárulta, hogy ő felvette a vakcinát, a vírustól nem fél. 

26 főállású kollégájának kell havi rendszerességgel fizetést adnia. Közülük nincs mindenki beoltva – hangzik el a videóban. 

Az indokok közt elhangzik még az is, hogy a látogatók közül biztosan sokan lennének, akik nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. „Nem szeretnénk konfrontálódni senkivel, nekünk egyformán fontos mindenki” – fogalmazott Döme Gábor. 

Hozzátette: a pénztől egyetlen egy fontosabb dolog van, méghozzá az egészség. „Az egészség pedig minden pénzt megér” – egyértelműsítette. 

Mint ismeretes, a 2021-es PontyShow-t november végén sikerült megrendezi, azt követően, hogy egy évvel korábban elmaradt.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: Haldorádó Pontyhorgász Napok FB-oldala)