Bármikor, gondolkodás nélkül fel tudunk sorolni legalább öt-hat nyomós érvet arra, miért ne vágjunk bele valami újba, miért halasszuk el a sportolást, vagy egyszerűen csak miért ne mozduljunk ki a négy fal közül. A kifogásgyártásban verhetetlenek vagyunk. A 43 éves Keresztesi Csaba viszont egyáltalán nem ismeri ezt a műfajt. A férfi kéz és láb nélkül született, mégis olyan aktív életet él, ami után egész egyszerűen senkinek nem maradhat több mentsége a semmittevésre.
Az őrbottyáni horgásztó partján idilli a nyugalom, egészen addig, amíg a kapásjelző hirtelen meg nem mozdul. Csaba azonnal oda is ugrik a bothoz. Talán nem olyan fürgén, mint a többiek – a hosszú nadrágja alatt ugyanis a hiányzó lábait pótló protézisek lapulnak –, de a reakcióideje tökéletes. Megragadja a botot, ami másodperceken belül karikába görbül. Csaba erőlködik, az arcán látszik a küzdelem: ez bizony jókora fogás lesz! – olvasható a Blikk riportjában.
Keresztesi Csaba azonban sokkal, de sokkal nehezebb feladata van, mint bárki másnak a parton. A 43 éves férfinak ugyanis kezei sincsenek, a karjai csonkban végződnek. Ő ennek ellenére stabilan tartja a botot, és kitartóan fárasztja a halat, miközben a parton állók izgatottan drukkolnak neki.
Egy öt és fél kilós ponty kerül a szákba, de a fotózkodás után vissza is engedi a tóba, a házirend szerint az ekkora halat nem lehet hazavinni. Csaba kicsit szomorú, ebből ma esete nem lesz halászlé...
A szurkolók között ott áll Harsányi Alajos is. Az ortopéd műszerész nemcsak barát, hanem egyfajta terapeuta is Csaba számára: ő az, aki a lábát pótló speciális protéziseket elkészítette.
Mielőtt azonban a férfi megkaphatta volna a művégtagokat, hosszú és fájdalmas úton kellett végigmennie. Számos bonyolult operációra és súlyos beavatkozásra volt szükség, amelyeket dr. Mező Róbert ortopédsebész végzett el. Csak ez a komoly műtétsorozat tette lehetővé, hogy a protézisek úgy funkcionáljanak, mintha a férfinek igazi lábai lennének.
A horgász és a szakember között – akit Csaba sokszor csak „Lojzinak” hív a baráti zrikálások közepette – mély a kapocs. Lojzi számára Csaba története sokkal több egy sikeres munkánál: egyenesen küldetés.
A műszerész a hivatása során számtalanszor látja, hogy a végtaghiányos vagy amputált emberek sokszor már egyetlen láb elvesztése után is mély depresszióba zuhannak, és teljesen bezárkóznak az otthonukba.
Számára a tökéletes példa, akit mindenkinek látnia kellene: egy férfi, aki végtagok nélkül is fogja magát, kimegy a vízpartra, horgászik, és teljes életet él.
Bár Csaba önállóan ma sem tud kijutni a vízpartra, horgot kötni vagy szákolni, a csalizáshoz, bedobáshoz és fárasztáshoz már nem kell segítség.
Ez a hatalmas szenvedély korán kezdődött: 8 éves volt, amikor az édesanyja először vitte el a fóti tóhoz. Az anyukának egyébként fogalma sem volt a horgászatról, a csaliként használt csontkukacoktól pedig szabályosan irtózott.
Mivel a fia kezek hiányában akkor még nem tudta felcsalizni a horgot, az édesanya fogta magát, körbejárta a tavat, és vadidegen horgászokat kért meg, hogy segítsenek feltűzni a nyüveket Csaba horgára.
Ez a kezdeti lökés olyan erős volt, hogy hamarosan már az egész család együtt horgászott. Rövid időn belül Csaba az édesapját is végleg megfertőzte a szenvedéllyel, akitől eltanulta a harcsázás fortélyait is.
Az apjával, sőt, a családdal közösen bejárták az ország tavait, folyóit, s végül 1996-ban Őrbottyánban találták meg a fő horgászhelyüket. A pontyozáshoz Csabának bevált módszere van: a „kukoricafagyi”.
A titkos recept lényege, hogy a vízben ázó kukoricát a napon hagyja alaposan megbüdösödni, majd a levével együtt egy pohárban lefagyasztja. Ezt a jégtömböt egy karabinerrel rögzítik a zsinór végére, ami a tófenéken kioldódva, mágnesként vonzza a halakat. Csaba és az édesapja az apa-fiú kapcsolaton túl több mint 32 éven keresztül voltak elválaszthatatlan horgásztársak a vízparton.
Ma már kétlaki életet él. Az eddig vezető úton mindvégig egy rendkívül biztos és támogató családi erő állt mögötte, amely a mai napig a legfőbb biztos pont az életében, ahol mindig egy szeretetteljes otthon várja. Emellett a társas kapcsolatokat, a barátokat az intézet falai között lelte meg, ahol nemrég a szerelem is rátalált a barátnője, Niki személyében.
A legelképesztőbb az az életösztön, amivel a mindennapjait irányítja. Nem egy passzív megfigyelő a saját életében: akárcsak a horgászatban, a mindennapokban is megtalálta a helyét, a szabadidejében rajzol, színez, vagy éppen imaórákra jár, ahol a lelki békéjét ápolja.
Keresztesi Csaba nem kér a sajnálatból, de nem is ad okot rá. A története mindenkinek szól, aki valaha is azt mondta: „ezt nem lehet megcsinálni”. Ő a bizonyíték rá, hogy de, lehet. Csak akarni kell.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Blikk/Indaplay képernyőfelvétel)
