2024. október 23. szerda | Gyöngyi
Aktuális

Kihirdették Az év horgászblogja-díj 2021-es győztesét

Kihirdették Az év horgászblogja-díj 2021-es győztesét

Hagyományosan mindig az előző év nyertese hivatott dönteni a következő díjazottról. A bejelentésre pedig mindig november 11-én kerül sor. Így történt ez most is a blogverseny tízéves jubileumán.

2011. november 11-én indította el Az év horgászblogja-díjat Erdélyi Balázs vagy, ahogy legtöbben ismerik, Pupa, akinek a nevéhez több horgászfilm is fűződik. 

Az idén tízéves jubileumát ünneplő blogverseny győztesét hagyományosan mindig az előző év díjazottja jelöli ki november 11-én, mintegy vándorserlegként átadva a virtuális elismerést.

Pupa saját blogján – amely a szabályok értelmében soha sem részesülhet a díjban – azt írja, amikor útjára indította Az év horgászblogja-díjat, a blog-bumm kellős közepén, nem gondolta, hogy örökmécsessé válik.

Ugyanakkor azt megjegyzi, „a díj betöltött szerepe ugyan nemesebb, de rendkívül szomorúbb, mint aminek szántam”.

„A blog talán még a televíziónál is avíttabb nyilvánossági felületté vált, különösen az olyanok, amik tényleges tartalommal, mondanivalóval bírnak, amiket olvasni kell, amelyek gondolatokra indítanak és nem készen, előreemésztve és értelmezve adják a szádba a »tartalmat«. A blogok kiszélesítették a nyilvánosságot, majd a közösségi platformok demokratizálták a megnyilvánulási lehetőségeket, ahol a szabad piaci igénytelenség milliárdjai hamarosan le is karanténozták a pályát” – fogalmazott a díjalapító, majd felfedte az idei nyertes kilétét.

Tavaly Somodi Csaba, alias Mosoni Horgász büszkélkedhetett a megtisztelő címmel, és most az ő döntése alapján a 2021. évi díjazott a Bodorcompó blog készítője, Bors Csaba, aki a két mellékdíjazottat is bejelentette. „Tavalyi évben én voltam az egyik mellékdíjazott, most azonban rajtam a sor, hogy megnevezzek két másik blogot, akivel megoszthatom ezt a kitüntetést” – írta Bors Csaba. 

Döntése alapján az egyik szerencsés a Wobblermánia (Facskó Tamás), míg a másik a Fishingeverywhere (Gilányi Barnabás és Jeszenszky Zsolt).

Bors Csaba úgy látja, kevesebben űzik ezt a műfajt, pedig szerinte a blog időtálló tartalom, az írások nem tűnnek el a süllyesztőben, bármikor visszakereshetők, szemben egy közösségi médiában megjelent poszttal, ami pár nap alatt eltűnik. „Mintha a bloggerség már a múlt része lenne, és felváltják helyét a rövid videók, Facebook-bejegyzések, podcastok. (…) Ezúton is szeretnék biztatni minden hajdani és leendő írót, hogy ragadjon billentyűzetet és firkáljon, irkáljon! Még most is úgy gondolom, ez egy menő dolog és egyben értéket is közvetít, megőriz és tovább ad” – fejtette ki véleményét.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: pupalife.blogspot.com)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!