2024. március 29. péntek | Auguszta
Aktuális

„Közigazgatási hiba”: hatálybalépés előtt megjelentek a 2023-as horgászati szabályok

„Közigazgatási hiba”: hatálybalépés előtt megjelentek a 2023-as horgászati szabályok

A 2023-as évben számos módosítást történt a horgászokat érintő szabályokat illetően, azonban a Pecaverzum információi szerint hiába jelentek már meg a módosítások, még egyik sem lépett hatályba. Faramuci helyzet alakult ki. 

Az idei évben hatályos előírások már olvashatók a 2023-as állami horgászjegy és fogási napló 44., 45., 46. oldalán. Portálunk azonban úgy tudja, hogy a dokumentumban található szövegek kivonatai egy eddig meg nem jelent jogszabály-módosításnak. Értesüléseinket több, egymástól független forrás is megerősítette.

Az elhangzottak szerint az történt, hogy a jogszabály-módosítás megjelenését január elsejére ígérte a jogalkotó a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz), amely ennek tudatában kinyomtatta a 2023-as állami jegy és fogási naplókat, amelyek januártól már minden horgász számára elérhetők a drasztikusan megemelt áron.

Igán ám, de ahogy forrásaink fogalmaztak, „egy közigazgatási hiba” miatt a jogszabály-módosítás még nem jelent meg, és így jogerőre sem emelkedett. 

Úgy tudjuk, a „közigazgatási hiba” elhárításán már dolgoznak, és a jogszabály-módosítás a jövő hét folyamán meg fog jelenni, a Mohosz pedig részletes tájékoztatót ad majd ki a tudnivalókról.  

De addig is nézzük, melyek a legfontosabbak, amelyek megjelentek a 2023-as állami jegy és fogási naplóban!

Az egyik leglényegesebb, hogy a méretkorlátozással védett, egyéb kategóriába tartozó pontyfélék közül most már a garda, a jászkeszeg, a szilvaorrú keszeg és a paduc napi elvihető mennyiségét is három kilogrammban maximalizálták. 

„A törvényi előírások minden vízterületre érvényesek és kötelezően betartandók, a helyi horgászrendek azonban tartalmazhatnak ezektől eltérő előírásokat is az adott vízterületre" – olvasható az állami horgászjegy és fogási naplóban.

Ha a helyi horgászrend szigorúbban nem szabályozza, akkor a napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajokból naponta összesen 10 kilogramm, az alábbi táblázatban (amely a 2023-as állami horgászjegy és fogási naplóban is megtalálható) megjelölt halfajokból fajonként legfeljebb három kilogramm tartható meg. A halgazdálkodási hasznosítók megállapíthatnak heti, havi és éves elviteli mennyiségeket, valamint felső méretkorlátozásokat is.

Az őshonos, fogható halfajok 2023. évi fajlagos tilalmi ideje, kifogható mérettartománya, napi, éves kifogható mennyisége is a dokumentumban olvasható.

Abból derül ki az is, hogy nemcsak a napi, hanem az éves kvóták is módosultak. Míg korábban a napi darabszám-korlátozás alá eső őshonos halfajokból évente 100 darabot lehetett megtartani, 2023-tól ez 100 kilogrammra módosult. A napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajoknál pedig az eddig éves 3650 kilogrammos kvótát (365 nap alatt 10 kilogramm) levitték 150 kilogrammra. 

A harcsahorgászok számára is megjelent egy fontos változás. Egészen a tavalyi évig az a szabály volt érvényben, hogy tilalmi időszakban (05. 02.-től 06. 15-ig) a legalább 100 centiméteres példányok megtarthatók. Ezt most eltörölték, és 2023-tól a tilalmi időszakban is teljes védelmet élvez a harcsa, minden példányt vissza kell engedni. 

A 2023-as állami jegy és fogási napló említett oldalai:

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége/Pecaverzum, nyitókép: pixabay.com)