Egy fiatal mocsári teknőst zsákmányolt egy csuka a békésszentandrási Sirató-Holt-Körösben, ám a ragadozó sem lenyelni, sem elengedni nem tudta a prédáját. A halkutatók közbeléptek, így mindkét állat megmenekült.
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából június 17-én Körös-menti holtmedrek halfaunáját vizsgálták Sallai Zoltán és Sallai Márton halkutatók.
A békésszentandrási Sirató-Holt-Körös alsó részén halásztunk, amikor egy adult csuka akadt a hálójukba – számoltak be a Halászat című folyóirat októberi számában.
Szemmel jól látható módon azonban furcsa dolog volt a szájában. Alaposabb szemügyre vételezésnél fény derült rá, hogy a falánk csuka egy fiatal mocsári teknőst (Emys orbicularis) zsákmányolt frissen, a teknős még élt.
A teknős mérete azonban akkora volt, hogy a csuka nem tudta lenyelni a zsákmányt, visszahajló fogai miatt pedig elengedni sem tudta.
A teknőst az elektromos áram hatására elkábult csuka szájából óvatosan kiszabadították, és mivel még életben volt, szabadon engedték, mindössze az egyik lábán volt egy kisebb vérző sérülés. A csukát szintén visszahelyezték éltetőjébe.
„A csukának és a mocsári teknősnek szerencséje volt, hogy rájuk találtunk, mivel a ragadozó a zsákmányát sem lenyelni, sem pedig szabadon engedni nem tudta, és ha nem lépünk közbe, az életükbe kerülhetett volna” – írták a kutatók.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Halászat folyóirat)