2024. október 22. kedd | Előd
Aktuális

Megkönnyítenék a folyópartra való lejutást Dunaújvárosban – videóval

Megkönnyítenék a folyópartra való lejutást Dunaújvárosban – videóval

Idén már másodízben rendeztek kerekasztal-megbeszélést a Dunaújvárosi Horgásztanyán a közelmúltban. Ezúttal a horgász- és víziturizmus fejlesztése témájában egyeztettek, közösen keresve a fejlesztés lehetőségeit.

Még az első, februári konferencián egyeztek meg abban a résztvevők, hogy rendszeresen összeülnek, és negyedévente megbeszélik az aktuális feladatokat – számolt be a dunaujvaros.com.

A Dunaújvárosi Horgásztanya remek adottságokkal rendelkezik a sport-, vagy hobbihorgászat, illetve mindenféle vízi turizmus szempontjából. Ahhoz viszont, hogy ez a terület igazi vonzerőt jelentsen, turisztikai célponttá váljon, illetve felkerülhessen a vízi turizmus országos térképére, komoly fejlesztésekre van/lenne szükség.

Pontosan ezért hívott össze még februárban kerekasztal-megbeszélést a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület. Június 29-én, csütörtökön pedig az eddig elvégzett munkát értékelték és természetesen előre is tekintettek. 

Somfai Rezső egyesületi elnök szerint már most vannak részsikerek, hiszen a korábban megálmodott stéget márciusban letelepítették az öbölbe, ami a vízen érkezők fogadását teszi lehetővé. 

Persze maradt bőven feladat a jövőre vonatkozóan is, amit most egyeztettek a kerekasztal résztvevői. A feladatok koordinálásával megbízták Széles Balázst, aki napi szinten és folyamatában egyezteti majd a teendőket. 

A rendezvényen Dunaújváros önkormányzatát Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester képviselte februárban, és most is. Mint hangsúlyozta, lépésről lépésre kell haladni, és akkor látszanak az eredmények is.

– Korábban beszéltünk már az alsó Duna-part 1971-ben épült lépcsőiről, amelyeket fel kell újítani, illetve újraépíteni. Ez mindenképpen egy hosszú távú feladat, hiszen nagyon sok pénzbe kerül. A másik feladat a Horgásztanya és környékének felújítása, ebben már sokkal konkrétabb lépéseket tettünk. Úgy néz ki, hogy már most sor kerülhet járdaépítésre, térkövezésre – nyilatkozta a városvezető. 

Mezei Zsolt kiemelte, a lépcső felújítása több száz millió forintos költség, „amit nem lehet hónapok alatt megoldani”.

A Dunaújváros Televízió videójában megszólal Mészáros Lajos országgyűlési képviselő. Ő is azt hangsúlyozta, hogy meg kell könnyíteni a Dunához való lejutás lehetőségét a lejáró lépcső felújításával, újabbak létesítésével. 

– Az Országgyűlésben napi kapcsolatban vagyok Szűcs Lajossal, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnökével, és gyakran beszélgetek vele arról, hogy amint lesznek erre külön források, akkor semmiképpen ne hagyják ki Dunaújvárost, és tartsák észben, hogy Dunaújváros milyen jó adottságokkal rendelkezik, és milyen jó fejlesztéseket lehetne itt megvalósítani. Bízom benne, hogy ha elmúlnak ezek a szűkös idők, akkor meglesznek erre az állami források is – nyilatkozta Mezei Zsolt.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület)