2021. augusztus 5. csütörtök | Krisztina
Aktuális

Mindenki példát vehet erről a szövetségről

Mindenki példát vehet erről a szövetségről

Egészen egyedi és a horgászok számára kedvező területijegyet kínál a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége (SEVMSZ). Immmáron kilencedik éve, hogy kedvezményes árú horgászati lehetőséget ajánlanak azoknak, akik augusztus elseje után váltanák meg éves engedélyüket. 

Kiemelt figyelemmel igazodik a horgászati igényekhez a Vas megyei szövetség, amely már 2013 óta kínál kedvezményes területi jegyeket, amelyek augusztus elsejétől válthatók ki az év hátralevő részére. 

Puskás Norbert, a SEVMSZ ügyvezető elnöke a Pecaverzumnak elmondta, augusztus 1-től akciós, időszakos jeggyel kívánják megnyerni azon pecásokat, akik nem váltottak még abban az évben éves, általános, vasi területi jegyet. Az akciós jegy kiváló lehetőség nemcsak azoknak, akik az év második felében terveztek horgászatot, hanem azok számára is, akik augusztus elseje után tették le horgászvizsgájukat.

Két típusú jegyet kínál a SEVMSZ. A felnőttek 43.500 helyett 27.500 forintért, míg az ifjúsági korú horgászok 21.500 helyett 14.000 forintért válthatják meg engedélyüket. 

„A szövetség jelenleg 44 vasi és hat zalai horgászvíz halgazdálkodásra jogosultjaként közhasznú civil szervezeti formában tevékenykedik 1397,19 hektár vízterületen, ezért nagyon fontos, hogy a horgásztagság gyarapítása mellett a területijegyet váltók számát is tudjuk növelni évről évre” – nyilatkozta Puskás Norbert. 

Éves szinten általában 80-120 közötti darabszámot sikerül értékesíteni az akciós jegyekből. A SEVMS egyébként részletfizetési lehetőséget is kínál a kisebb jövedelemmel rendelkező tagjainak, továbbá a szövetségnél SZÉP kártyával is lehet fizetni. 

A SEVMS 27 tagegyesületében éves szinten 10-11 ezren váltanak állami jegyet, a gyerekhorgászok száma 1200-1500 körül, míg az ifjúsági korú pecásoké 300-500 fő körül mozog.  

A kedvezményes jegyértékesítésre minden szövetségnek lehetősége lenne, hiszen Vas megyében is a szövetség intéző bizottsága hozta meg a döntéseket. Kérdeztük Puskás Norbertet – aki a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnöke is –, hogy hallott-e már hasonló lehetőségről más megyékből, de azt mondta, hogy erről nincs információja. 

A Pecaverzum e-mailben keresi majd meg a megyei szövetségeket, hogy terveznek-e hasonló lehetőséget biztosítani horgászaiknak, és ha nem, akkor miért. Amint érkeznek válaszok, beszámolunk róla. 

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) a hó elején vezetett be egy új napijegyet, amelyel az ifjúsági, turista horgászoknak kedveznek.

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!