2024. március 29. péntek | Auguszta
Aktuális

Miniszteri biztos felel a Balaton élővilágáért

Miniszteri biztos felel a Balaton élővilágáért

A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját az agrárminiszter május elsejétől  közölte kedden az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.

 

Az AM közleményében Szári Zsolt kiemelten fontosnak nevezte a hatékony együttműködést a Balaton élővilágának megőrzésén dolgozó intézmények, a térség önkormányzatai és a helyi szervezetek között. Hozzátette: legfontosabb célja, hogy összehangolja a Balatont érintő ügyekkel kapcsolatos információáramlást, erősítse a párbeszédet az állami és a civil szereplők között.

A miniszteri biztos feladata, hogy közreműködjön a Balaton növény- és állatvilágának, valamint a víz minőségének megóvásához kapcsolódó feladatok összehangolásában. Emellett elősegíti a Balaton és a Kis-Balaton vízgyűjtő területein lévő szennyező források azonosítását, javaslatot tesz a meder rekultivációjával kapcsolatos állami feladatok megvalósíthatóságára. Ezen kívül népszerűsíti a balatoni halak gasztronómiai értékét – sorolta a minisztérium közleménye.

Szári Zsolt munkája során együttműködik a Balaton Fejlesztési Tanáccsal, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel, a Balatoni Hajózási Zrt.-vel, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-vel, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetével, a Zala, Somogy, Veszprém és Fejér Megyei Kormányhivatallal, az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával, a Magyar Országos Horgász Szövetséggel, továbbá a Balatoni Szövetségen keresztül az érintett civil szervezetekkel – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

(fotó: Szári Zsolt FB-oldala)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!