Ősszel indulhat a szegedi Téli Kikötő átfogó fejlesztése, amelynek célja, hogy a létesítmény ismét bekapcsolódjon a nemzetközi vízi áruszállításba. A beruházás során medermélyítést végeznek, korszerűsítik a vasúti kapcsolatot, valamint eltávolítják a kikötőben található roncsokat, miközben az előkészítő munkálatok már megkezdődtek a területen.
A szegedi Téli Kikötőnél kihelyezett „Magánterületet. Illetékteleneknek belépni tilos!” feliratú tábla körül kialakult lakossági vita kapcsán derült ki, hogy a területen fejlesztési projekt indul, és a megnövekedett forgalom miatt a tulajdonos biztonsági okokból korlátozta a behajtást – írja szegeder.hu.
Jávorszky Iván önkormányzati képviselő a Szeged TV-nek elmondta, sokan közútnak tekintik az érintett szakaszt, ezért úgy gondolják, hogy szabadon behajthatnak oda.
Közlése szerint azonban a terület magántulajdonban van, és a közelmúltban megnövekedett forgalom miatt szükségessé vált a figyelmeztető táblák kihelyezése.
„Ebben a pillanatban nincs kamionforgalom, de pár napja jelentős volt” – mondta a képviselő, aki szerint fontos, hogy ne megszokásból járjanak arra emberek.
A terület nemrég új tulajdonoshoz került. A bajai székhelyű Duna-Assist Bau Kft. a BYD szegedi gyárának építéséhez kapcsolódva azt tervezi, hogy helyreállítja a téli kikötő eredeti funkcióját, és egy nemzetközi áruszállításra alkalmas létesítményt alakít ki. A fejlesztés részeként korszerűsítik a vasútvonalat, valamint elszállítják a kikötőben található roncsokat is.
A beruházás egyik fontos eleme a kikötő medrének mélyítése, hogy nagyobb hajók is be tudjanak jönni – jelen pillanatban nehéz nagyobb hajókkal bejönni, így a fejlesztés után a kikötő újra „élő” lesz.
A fejlesztés célja, hogy a kikötő ismét aktív szerepet töltsön be a vízi áruszállításban. A beruházás várhatóan ősszel kezdődik, azonban az előkészítő munkálatok már elindultak. Jelenleg többek között közműfeltárásokat végeznek a területen, amelyek szintén veszélyt jelenthetnek az arra közlekedők számára. Ez is indokolta a táblázást.
Jávorszky Iván ugyanakkor arról is beszámolt, hogy sikerült egyeztetni a tulajdonossal a kirándulók és horgászok érdekében. A figyelmeztető tábla azóta beljebb került a telekhatártól. Ennek köszönhetően továbbra is megközelíthető a kikötő nyugati oldalán futó út, amely a kikötői lépcsőkhöz, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) telephelyéhez és a Boszorkány-sziget irányába vezet, így a horgászok és kirándulók változatlanul használhatják az útvonalat.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: