Egyszerű spiccbotos felszereléssel, gyermekhorgász segítőkkel igyekezett a javarészt természetes medrű, de ma már inkább csatorna jellegű víz titkait kifürkészni a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége.
Várakozásaikat több tekintetben is felülmúlták az eredmények. A vérvörös úszókkal pompázó, zöldes hátú, sajátos „illatú” pikkelyesek előkerülése ugyan nem okozott meglepetést, de az igen, hogy a fogott halak szinte kivétel nélkül „pirosszemű kelék”, azaz vörösszrányú keszegek voltak (kettő vagy talán három bodorka mellett).
Horgászszív melengető érzést adott, hogy egyetlen törpeharcsa, ezüstkárász vagy naphal sem került horogra. Ez persze nem azt jelenti, hogy idegenhonos halak nincsenek jelen a Vargahossza-főcsatornán, de azt igen, hogy ez az ikonikus, nem csak gyermekhorgász kézben szép őshonos halunk dominálni képes az egykori Fekete-Körös mederben – olvasható az írásban.
Egy-egy példány vélhetően csukafogak okozta sérülésén meglátszott, hogy a víztípushoz illő ragadozók is jelen vannak, ami szintén pozitív tapasztalat. Kevésbé örömteli azonban, hogy a koratavaszi melegedésre azonnal megindult a vízinövény dúsulás, ami jelzi a mezőgazdasági területekkel övezett csatornáink fokozott tápanyag terhelését.
Tenyeresnél is nagyobb szákolós méretig, szinte folyamatos kapással örvendeztették meg a gyerkeket a „vörkék”. Csontira kisebbek, csemegekukoricára nagyobbak jelentkeztek, de a kenyérgyurmával sem kivételeztek. A 2-3 órás horgászat alatt több tucatnyi gyűlt össze a haltartóban, hogy végül egy ritkán megcsodálható, tisztán vöröszárnyú keszegterítéket örökíthessenek meg.
Még több kép a "vörikről" ERRE!
