
Új kezdeményezés jelentett be a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ): a horgászok mostantól bizonyos feltételek teljesülése esetén örökbe fogadhatnak és elnevezhetnek rekordpontyokat.
A Ráckevei-Soroksári Dunán (RSD) fogott rekordhalak halőri hitelesítése során gyakori igényként jelentkezik a szerencsés halfogók részéről, hogy a „chipszűz” pontyokat valamilyen formában elkeresztelhessék.
Az RDHSZ horgászturisztikai ágazatának legújabb örökbefogadási programjával erre az igényre szeretnének válaszolni.
A megjelent közlemény szerint a programban való részvétel feltétele, hogy a horgász legalább 15 kilogramm testtömegű, chipmentes rekordpontyot fogjon ki, amelyet be kell jelenteni, majd egy hivatalos halőrrel hitelesíttetni. A halat ezután sérülésmentesen, élő állapotban kell visszaengedni a vízbe.
A ponty megfogása csak akkor számít érvényesnek, ha az adott horgász legalább egy éjszakát eltölt az RDHSZ valamelyik horgászturisztikai egységének valamelyikében – a Rózsa-szigeti Horgásztanya, az Ezüstpart Horgászkemping vagy a Szigetbecsei Gátőrház –, vagy ezen létesítmények egyikének tartós (al)bérlője.
Egy ott-tartózkodás során egy horgász kizárólag egy halat regisztrálhat a programba, míg a tartós (al)bérlők havonta legfeljebb egy halat jelenthetnek be.
A hal elnevezése során kerülni kell a trágár, szexuális tartalmú, diszkriminatív, emberi vagy személyiségi jogokat sértő, illetve nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket, valamint nem használható sem közéleti személyek, sem valós személyek neve.
A programban való részvételhez továbbá 10.000 forintos regisztrációs díj megfizetése is szükséges.
Az örökbefogadás menete:
1. A horgász a megfogott, hitelesítésre érdemes rekordhalat a szokásos hitelesítési csatornán (halőri ügyeleti telefonszám 0-24 h: 06-30-675-7304) SMS-üzenetben név/fogási hely/halfaj/testtömeg adatok elküldésével bejelenti betartva a horgászrendben feltüntetett hitelesítési feltételeket
2. A kiérkező halőr a hitelesítést elvégzi, a halat chippel látja el, és amennyiben a horgász esetében a fenti kritériumok érvényesülnek, felajánlja az örökbefogadás lehetőségét, tájékoztatva a részletekről a horgászt.
3. A hivatásos halőr a hitelesítési jegyzőkönyvbe látható módon bejegyzi az örökbefogadás tényét, és a halat tartó horgász, valamint a jegyzőkönyv fényképét továbbítja az aktuálisan szolgálatot teljesítő Rózsa-szigeti RDHSZ-munkatársnak (gondnok/telepvezető)
4. A horgász a jegyzőkönyv saját példányával akár már aznap ellátogat a Rózsa-szigeti Horgásztanya recepciójára, ahol számla ellenében megfizeti a regisztrációs díjat. Előzetesen az időponttal kapcsolatban érdemes egyeztetni a szigeti személyzettel a 06-30-202-5693-as mobilszámon.
5. A számlát kiállító alkalmazott elkészíti a számlát és az örökbefogadás tényét rögzítő fényképes, digitális (szociális médiában megosztható) oklevelet, melyhez a horgász a helyszínen igényelheti annak fénykép nélküli papírformátumú változatát is, melybe később beragaszthatja a fogásról készült fényképet (utóbbit igény szerint elküldik a horgász által megjelölt e-mail címre a digitális oklevéllel együtt).
6. Az RDHSZ munkatársa továbbítja az örökbefogadás adatait a https://rdhsz.hu/index.php/horgaszoknak/rekordlista oldal adminisztrátorához, aki rögzíti a halat, az örökbefogadás tényét és a hal nevét a rekordlistában.
Szálláshellyel kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken lehet egyeztetni:
Rózsa-szigeti Horgásztanya és a Szigetbecsei Gátőrház:
[email protected] Volner Miklós, telepvezető: 06 30 202 5693, Ángyási Lajos, gondnok: 06 30 202 5695
Ezüstparti Horgászkemping:
[email protected] , Habaczeller Attila, telepvezető: 06 30 508 1482
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: RDHSZ)