2024. október 26. szombat | Dömötör
Aktuális

Országszerte fagynak be a tavak – fotókkal

Országszerte fagynak be a tavak – fotókkal

Változó a helyzet a magyarországi horgásztavakon: van, ahol zavartalan a horgászat, míg másutt jégpáncéllá változott a vízfelszín.

Elég volt az elmúlt két nap fagyos időjárása, máris befagyott a Velencei-tó. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdtvizig) Fejér Vármegyei Szakaszmérnöksége Velencei-tavi Tófelügyelőségének tájékoztatása szerint a kikötőkben, öblökben, védett part menti területeken 1-2 centiméteres vastagságú jégréteg alakult ki. A nyílt vízfelületeken 0,5-1,0 centiméteres vastagságú egybefüggő jégréteg keletkezett, amelynek teherbírása sportolásra nem alkalmas.

Mivel a következő napokban várhatóan enyhül kissé az időjárás, de éjszaka, illetve a hajnali, kora reggeli órákban marad fagypont körüli, többnyire minimálisan az alatti hőmérséklet, a jégfelület vastagodására nem lehet számítani, így arra sem, hogy arra biztonsággal rá lehessen lépni. Bármennyire is csábító tehát a jegesedés, semmiképpen és sehol ne menjünk rá a jégre! – írta meg a media24.hu.

A szécsényi Várkert-tó már december 3-án befagyott.

A szintén szécsényi, de a település külterületén elhelyezkedő Robinson-szigetek közösségi oldalán is arról tájékoztattak szombaton, hogy a holtágrendszer befagyott, de a bojlis és a napijegyes tó jégmentes és horgászható.

„Jó reggelt, szép napot mindenkinek! Sál, sapka!” – fogalmaztak a Csepregen található Bene-hegyi tó közösségi oldalán december 4-én, hétfőn.

„Ma hideg, hűvös reggelre ébredtünk. A -7 fokos hőmérséklet megtette a hatását, a tó körülbelül hatvan százaléka befagyott, behártyásodott” – közölték kaposvári a Deseda-tó üzemeltetői hétfőn.

Mint írták, a somogyaszalói, magyaregresi rész, a Joker-öböl egészen a Paradicsom-öböl vonaláig teljesen befagyott. 

A Füredi Szőlőhegy alatt vannak nyitott részek, a Dögkút felé a Kilátótól partról horgászni nem lehetséges. A Joker és a IV. számú kikötőből kihajózni nem lehet.

A toponári oldalon, a Kapás utcától a gátig lehetséges horgászni. A III. sámú. kikötőből ki lehet hajózni.

A Kustánszegi Horgásztó is horgászhatatlanná vált hétfőre a kialakult jégtakaró miatt.

A bátonyterenyei Maconkai-víztározó megváltoztatta a borítóképét: láthatóan hó fed be szinte mindent. 

 

A Pogányi Tavasz Horgászegyesület tavát is beborította a jég.

Befagyott továbbá a többi között a zsennyei Fish Farm Horgásztó, a pilisvörösvári Háziréti-víztározó, az Ölbői Horgásztó és a Palotási-víztározó is.

Zárásként pedig jöjjön egy videó a hejőkeresztúri Carp&Carp Lake-ről, ahol ugyan hullott a hó, de horgászok nem adták fel. Szó, ami szó: így azért ki lehet bírni nagy duzzogva. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Robinson-szigetek FB-oldala)