2024. december 18. szerda | Auguszta
Aktuális

Ötéves eltiltással fenyegetik a törpefogó varsákat fosztogató horgászokat a Balatonnál

Ötéves eltiltással fenyegetik a törpefogó varsákat fosztogató horgászokat a Balatonnál

A területi horgászjegyek árai jövőre sem emelkednek a Balatonnál, a horgászrendekben viszont lesznek változások – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.)

A balatoni horgászrend és a behúzós horgászrend módosítási terveit idén is a Balatoni Horgász Konferencián vázolták fel.

A tervezetet véleményezésre elküldték a Balaton körül érintett vármegyei szövetségeknek és horgász egyesületeknek, valamint a Magyar Országos Horgász Szövetségnek (Mohosz).

Mint írták, a 37. pontban megjelenő új szabálypontot a horgászok véleményét figyelembe véve pontosították, másrészt bekerült egy újabb tiltás a 7. pontba, illetve ezzel összefüggésben a kirívó szabályszegéseket tartalmazó táblázatba is. 

„Erre azért volt szükség, mert sajnos több helyen is tapasztaltuk, hogy a horgászok hozzányúltak, sőt olykor leürítették a törpeharcsafogó varsáinkat” – indokoltak. 

A figyelemfelhívás és elrettentés miatt érezték fontosnak ezt az orvhalászatnak minősülő cselekményt külön is kiemelni, hiszen akár ötéves eltiltás is járhat érte.

A 2025. évre érvényes balatoni horgászrend végleges verziója elérhető ITT

A behúzós horgászrendben csak egy kis pontosítást hajtottak végre, a végleges szöveg megtekinthető ITT.

Ahogy a korábbi évek gyakorlatából már megszokhattuk: a 2024. évre szóló állami horgászjegyek és a balatoni éves területi jegyek 2025. január 31-ig érvényesek. Akik időszaki jeggyel horgásznának, a 24 vagy 72 órás, illetve a 10 napos, de akár a behúzós jegyeket is megvásárolhatják a 2024-re érvényes állami jegyekkel még január hónapban. 

A 2025. évre érvényes balatoni éves jegyek értékesítését a tervek szerint 2025. január 10-én kezdik meg. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: BHNp Zrt.)