2024. április 20. szombat | Konrád, Tivadar
Aktuális

Rossz csónak okozta egy horgász halálát Borsodban

Rossz csónak okozta egy horgász halálát Borsodban

Csónakkal mentek be egy halért, mindketten felálltak, mire az megbillent, és felborult, az ittas horgászok pedig beleestek a vízbe. Egyikük ki tudott úszni a partra, de társa sajnos vízbe fulladt. Az ügyben most született ítélet. 

Az ügy egyik vádlottja a horgásztavat üzemeltető cég ügyvezetője, míg a másik vádlott a csónakbérlésért, a horgászat ellenőrzéséért felelős gondnok volt. 2017 szeptemberében a néhai sértett az ismerőseivel együtt horgászott a vadnai horgásztavon, mely során csónakot is béreltek. A bérelt csónak azonban nem volt közlekedésre alkalmas állapotban, mivel nem volt felúszóképes (elárasztott állapotban nem volt képes biztosítani a benne ülők fenntartását, megkapaszkodását), továbbá hiányzott belőle a kötelező védőfelszerelés, a mentőmellény is – emlékezett vissza a történtekre a borsodihir.hu

A sértett és társai egész nap a tavon horgásztak, közben alkoholt is fogyasztottak. Este kilenc óra körül a mérsékelten hullámzó tóra a sértett és egyik társa beeveztek, hogy a parttól mintegy 120 méterre fogott halat szákkal kiemeljék.

A csónakban mindketten felálltak, mire az megbillent és felborult, majd a légtartályok hiányában a víz alá merült. A vízbe esett horgászok a csónak elmerülése miatt nem tudtak mibe kapaszkodni, egyikük a partra úszott, míg a sértett vízbe fulladt.

A vádlottak valamennyien megszegték a vízi közlekedés rendjéről szóló jogszabályi előírásokat. A sértettel a tóra beevező vádlott azzal, hogy ittas állapotban vezette a csónakot, illetve a vezetést átengedte a néhai sértettnek; a bérbeadó cég ügyvezetője és a csónakbérlésért, valamint a horgászat ellenőrzéséért felelős munkavállalója azzal, hogy hajózásra alkalmatlan csónakot adtak bérbe. A szabályszegések a néhai sértett halálát okozták.

A Kazincbarcikai Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a vádlottakat, akikkel szemben vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult büntetőeljárás.

A járásbíróság vízi közlekedés veszélyeztetésének vétsége miatt mindhárom vádlottat 1 év 2 hónap szabadságvesztésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását valamennyiük esetében 2 év próbaidőre felfüggesztette – számolt be a megyei portál

(fotó: police.hu)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!