2024. október 23. szerda | Gyöngyi
Aktuális

Szolgálatba állt a debreceni halőrcica új kollégája – fotókkal

Szolgálatba állt a debreceni halőrcica új kollégája – fotókkal

„Új lakónk van. Most nem uszonyos, hanem négylábú érkezett” – számoltak be a Látóképi-víztározó közössségi oldalán.

A halőrház kedvelt lakója, a horgászok szeretett macskája, a fekete színű Bandi cica már évek óta felügyeli a portát, és tartja rettegésben a környéken élő rágcsálócsaládokat.

Nos, a halőrcica nemrégen társat kapott, ha úgy tetszik kollégát. Cirmi elég rossz bőrben érkezett a tóhoz, de egy kis állatorvosi kezelés után szépen fejlődik, és most már ketten végzik szorgosan teendőiket.

Ahogy a képek mutatják, nagy az egyetértés és igazi barátság alakult ki a két kis kandúr között. A rágcsálók pedig hatványozottan aggódhatnak innentől.

Bandi cica élete tavaly augusztusban veszélybe került, amikor elütötte őt egy autó a halőrháznál, három helyen törött el a lába

Megmentésére gyűjtés indult, és a segítő szándéknak, illetve a horgászok összefogásának hála annyi pénzt teremtettek elő, amelyből finanszírozhatóak voltak a macsek operációi a Vezér Állategészségügyi Centrumban.  

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Látóképi-víztározó FB-oldala)