
Ötvenezer forint a nyomravezetői díj.
Ötvenezer forintos nyomravezetői díjat tűztek ki Komárom-Esztergom megyében. A pénzt az kaphatja, aki információval szolgál a természetkárosítás ügyében.
Helyi horgászok találtak rá az illegálisan lerakott hulladékkupacra Tát mellett, az egykori köteles komp közelében, azon a helyen, ahol korábban egy szemétszedő akció keretében több szervezettel és önkéntessel karöltve kitakarították a vízpartot – tájékoztatott a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetségének (KEMHESZ) elnöke.
Zoltai Dániel elmondta, a KEMHESZ ötvenezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információval szolgáltat a természetkárosítás elkövetőjéről. A bejelentéseket a 30/422-4875-ös telefonszámon várják.
A horgászszövetség az engedély nélkül kihelyezett szemétről minden esetben értesíti a hatóságokat, valamint segítséget nyújt a feltételezett elkövető kilétének megállapításában.
A KEMHESZ nagy hangsúlyt fektet a környezet- és természetvédelemre, tagjai közül egyre többen mutatják meg a közösségi oldalakon, hogy a pecabot melletti várakozás alatt összeszedik a hulladékot maguk körül, a fiatalokat pedig igyekeznek környezettudatosságra nevelni.
(fotó: Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége)