A Homokhátság vízhiánya és az aszályos nyarak többször is kritikus helyzetbe sodorták a kiskunhalasi Sóstót. A városvezetés két nagyszabású beruházással igyekszik védeni a város legfontosabb természeti értékét a kiszáradás ellen. Előbb a csapadékvizet fogták be, majd a szennyvíztisztító telepről elfolyó tisztított vizet fordították vissza a halasi Sóstóba. A közel félmilliárdos második beruházás próbaüzeme már zajlik.
A kiskunhalasi Sóstó vízháztartását természetes körülmények között a lefolyó csapadék és a talajvíz határozza meg. Az egyre gyakoribb aszályos időszakokban a nyílt vízfelület párolgása drámaian leapasztotta a tavat, veszélyeztetve az élővilágot. Mivel a meglévő rétegvízkút vízhozama kevésnek bizonyult, az önkormányzat két pillérre épülő, komplex vízpótlási rendszert alakított ki halasi Sóstó vízpótlása érdekében – számolt be a baon.hu.
Az első lépést a felsővárosi csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója és az Eperd utcai záportározó kiépítése jelentette. A beruházás a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap 200 millió forintos, 100 százalékos vissza nem térítendő támogatásából valósult meg 2017 májusa és 2020. december 31. között.
A projekt kettős célt szolgált: megújult a belterületi vízelvezető hálózat, másrészt az Eperd utcai térség gyűjtőrendszerén és átemelő műtárgyain keresztül a Sóstó melletti ülepítő, szivárogtató és puffermedencékbe irányították az esővizet. Innen a leülepedett csapadékvíz zsiliprendszeren át közvetlenül a Sóstóba jut.
Mivel az esővíz mennyisége az időjárástól függ, egy folyamatos vízforrásra is szükség volt.
„A megoldást a városi szennyvíztisztító telepen kezelt víz újrahasznosítása hozta el, amelyhez a magyar kormány 2024 decemberében, Bányai Gábor korábbi országgyűlési képviselő közreműködésével 468 millió forintos vissza nem térítendő támogatást biztosított. A telepen megtisztított vizet a jövőben nem az Alsószállási-csatornába (a Dong-ér vízrendszerébe) engedjük, hanem egy új nyomóvezetéken keresztül a Sóstó felé továbbítjuk – emlékeztetett péntek délelőtti helyszíni bejárása során Fülöp Róbert polgármester, amikor megtekintette a próbaüzemet.
A Kiskunvíz Kft. közreműködésével megvalósult rendszerben a víz három 25 köbméteres tartályból egy 250 milliméteres nyomóvezetéken jut el Sóstóhoz a félúton kialakított gyökérmezős tisztítóhoz.
„Itt egy finom dobszűrő, majd több medencéből álló, speciális nád- és kavicságyas biológiai szűrőrendszer köti meg a maradék tápanyagokat, így kifogástalan minőségű víz érkezik a tóba” – sorolta a fejlesztés részleteit a városvezető.
Fülöp Róbert elmondta azt is, hogy a nyári és kora őszi kivitelezés után október második felében elindult a próbaüzem, így november végétől élesen is működésbe léphet a létesítmény.
A rendszer márciustól októberig üzemel majd teljes kapacitással: ekkor naponta akár 1000 köbméter, éves szinten pedig 180 000-200 000 köbméter utótisztított víz pótolja majd a Sóstó párolgási veszteségét, hosszú távon biztosítva a tó fennmaradását.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Halasmédia FB-videó képernyőfelvétel)