2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Tömeges halpusztulás történt a Titkos-tóban, az ivadékok szenvednek

Tömeges halpusztulás történt a Titkos-tóban, az ivadékok szenvednek

Egyik napról a másikra tűnt el a víz a pilisszántói Titkos-tóból. A vízhiány miatt elkezdtek pusztulni a halak, az életben maradt ivadékok pár négyzetméteres területre szorultak. 

Szinte teljesen eltűnt a víz a pilisszántói Titkos-tóból – olvasható egy Facebook-bejegyzésben, amelyet a 24.hu vett észre. 

A tenyérnyi csoda, a pilisi Titkos-tó két festői település, Pilisszántó és Pilisvörösvár határában fekszik. A csodálatos erdei környezetben a helyiek szeretnek megpihenni, kikapcsolódni. Így van ezzel Czirják Attila is, aki fotókkal illusztrált bejegyzésében szárazra került, tátott szájú halak százairól tudósított.

Annyit lehet tudni, hogy két hete a tavacska egy részében még víz csillogott. A napokban többször esett az erdős területen, ezért is érthetetlen, hogyan tűnhetett el egyik napról a másikra a víz a mederből.

„Halak százai elpusztulva. A tó a hozzá vezető bejárattal ellentétes részén még körülbelül 5-10 centimétere vízben vagy inkább pocsolyában mintegy 4-6 négyzetméternyi területen halivadékok százaitól szinte pezseg, forr a víz! Elképesztő, szomorú látvány! Valamit tenni kéne!” – írta a nyilvános Pilisszántó Facebook-posztban Czirják Attila.

A helyiek arra gyanakodnak, hogy a környéken egyre élénkebb bányászati tevékenységnek, vagy a karsztvízkutaknak köszönhető a drámai helyzet. 

A végeredményt elnézve csak remélni lehet, hogy valamilyen módon, akár az önkéntes tűzoltók segítségével sikerül némi vizet visszapótolni a repedezett tómederbe – fogalmaz cikkében a 24.hu. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pilisszántgó FB-csoport/Czirják Attila)