2025. április 14. hétfő | Tibor
Aktuális

Új dunai híd épülhet az RSD feletti szakaszon

Új dunai híd épülhet az RSD feletti szakaszon

A régit elbontják.

Hosszú idő után végre elindulhat a Gubacsi vasúti híd cseréje – írja a Telex.hu.

A híd a Ráckevei-Soroksári Duna-ág (RSD) fölött ível át, a csepeli Szabadkikötő teherforgalmát szolgálja ki.

A Gubacsi híd az utóbbi években olyan rossz állapotba került, hogy csak lépésben közlekedhettek rajta a vonatok.

Most az Építési és Közlekedési Minisztérium kiírta a közbeszerzést: a régi vasúti hidat elbontják, helyette teljesen új híd épül.

A Soroksári-Duna új vasúti átkelőjének kivitelezése várhatóan 36 hónapot vesz majd igénybe.

A híd a Soroksári-Duna fölött épül, ahol sokan horgásznak.

Az építkezés hatással lehet a vízpart megközelítésére, a halak viselkedésére és a környezet nyugalmára is.

Emellett a környék teherforgalma, a Duna vízminősége, vagy a vízparti állapotok is változhatnak.

Aki ebben a térségben horgászik, annak érdemes követnie, hogyan halad a beruházás.

Az új híd „kosárfüles” ívhídként épül meg, 493,6 méteres szerkezeti hosszal, és úgy alakítják ki, hogy a jövőben akár négysávos, villamosított vonatok is áthaladhassanak rajta.

A vonatok itt legfeljebb 40 km/h-val haladhatnak majd, és 740 méteres szerelvények is elférnek rajta.

A beruházás része lesz a vasúti pálya korszerűsítése is a csepeli Corvin csomópontig, az új töltések, biztosítóberendezések, sőt, a villamos felsővezetékek oszlopalapjai is kiépülnek.

A projekt az európai közlekedési hálózat fejlesztését segítő CEF (Connecting Europe Facility) programon keresztül valósul meg, magyar és uniós pénzből.

Ez egy uniós támogatási eszköz, amely közlekedési, energiai és digitális infrastruktúrákat fejleszt Európa-szerte.

A Gubacsi híd jelentősége a teherszállításban hatalmas: a magyarországi kombinált árufuvarozás közel 90 százaléka három budapesti terminálon bonyolódik, ezek közül kettőt (Mahart és Metrans) közvetlenül ez a híd szolgál ki.

Autó- és akkumulátorgyárak beszállítói is ezen keresztül szállítják az alkatrészeket.

A híd állapota miatt 2020-ban már sebesség- és tengelyterhelés-korlátozást is be kellett vezetni, amit sebességmérőkkel is ellenőriztek.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Wikipédia/Fotó: Máthé Zoltán – Creative Commons)