2024. május 13. hétfő | Imola, Szervác
Aktuális

Újabb vízterületeken oldották fel a pontytilalmat

Újabb vízterületeken oldották fel a pontytilalmat

A Balatonon a pontytilalom feloldását már a múlt héten bejelentették, most pedig újabb vízterületek kezelője közölt hasonló információt.

Május 2-án kezdődik a pontytilalom, amely a hó végéig, május 31-ig tart. Ez alól azonban kivételt képezhetnek azok a vízterületek, amelyek kezelői mentességet kérnek a kormányhivataltól.

Azt már a múlt héten megírtuk, hogy a Balatonon a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) kérvénye nyomán a Somogy Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztálya idén is feloldotta a ponty fajlagos tilalmi idejét a Balaton főmedrében.

Most egy újabb szövetség jelezte, hogy az ő kérvényüknek is helyt adtak. A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KTVHESZ) tájékoztatása szerint a Nagykunsági-főcsatorna nyugati és keleti ágán, illetve a  Malomzugi Holt-Zagyván sem lesz idén pontytilalom. A kifogott halak tehát a szabályok adta keretek között megtarthatók május 2. után is. 

A pontytilalom feloldása tavaly nagyon sok vízterületet érintett, akkor megyei bontásban össze is gyűjtöttük, hogy hol oldották fel a tiltást. A lista IDE KATTINTVA tekinthető meg. 

Tíz halfaj áll védelem alatt a hó végéig. Részletek IDE KATTINTVA!

29 kilós pontyot fogtak a Balatonból. Nézd meg a halat ITT!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: pixabay.com)