
A tóparti települések kérésére az önkormányzatokat összefogó Balatoni Szövetség kezdeményezte annak a szabályozásnak a felülvizsgálatát, amely a pecások strandi jelenlétére, a horgászat előírásaira vonatkozik.
Horgászat engedélyezése vagy tiltása a strandok területén? – e címmel tekintette át közelmúltbeli ülésén a balatoni településeket összefogó Balatoni Szövetség a balatoni horgászat szabályait – írja a zaol.hu.
Ennek aktualitását az adta, hogy a településvezetőkhöz sok észrevétel, kérés érkezett: számos horgász panaszkodik arról, hogy a strandi horgászatot tiltó előírások miatt kevesebb a lehetőségük nyáron pecázni, ugyanakkor a strandolók részéről a horgászokra van panasz: például, hogy tevékenységük zavarja őket a fürdőzésben, elfoglalják a vízparti sétányt, szemetet hagynak maguk után, és olyan is sokszor előfordul, hogy horogba lépnek a fürdőzők.
A Balatonon és vízrendszerén a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) a halgazdálkodásra jogosult, azaz – többek között – a horgászattal kapcsolatos szabályozás és ellenőrzés a szervezet feladata.
A halgazdálkodási cég még július elején jelentetett meg egy közleményt honlapján, melyben arról ír, hogy több balatoni strandon időbeli korlátozások miatt szűkültek a horgászati lehetőségek. Ennek egyik fő oka, hogy egyre több szabadstrandi partszakaszt, illetve egyre hosszabb időszakra minősítenek „kijelölt fürdőhellyé”.
S hogy milyen összefüggésben van ez a horgászattal? Ahogy az közleményben is olvasható, a jogszabály szerint: „A fürdőhely területén a fürdési szezonban horgászni nem szabad”.
Az, hogy mi számít fürdési szezonnak, az településenként eltérő a helyi szabályozások miatt. Ugyanakkor a halgazdálkodási cég arra is felhívja a figyelmet, hogy egy másik jogszabály szerint tilos fürdeni: éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig.
Mindezek mellett a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény kimondja, az állami vagy önkormányzati területeken a horgászat csak hatóság és a halgazdálkodásra jogosult hozzájárulásával korlátozható.
„Társaságunkat a 2025. évi strandszezon tekintetében egyetlen Balaton-parti önkormányzat sem kereste meg a kijelölt fürdőhelyeken elrendelni kívánt horgászati tilalmak kapcsán, ennek következtében egyetlen helyre sem adtunk hozzájárulást horgászati korlátozásokhoz” – közölte a BHNp Zrt.
„Az állami vagy önkormányzati tulajdonú kijelölt fürdőhelyeken (ezek a vízen bójával, a parton táblával jelölve vannak) elrendelt horgászati tilalmakat jogszerűnek tartjuk, de csak nappal, tehát napkeltétől napnyugtáig. Ezeken a helyszíneken az éjszakai horgászat továbbra is engedélyezett. Az olyan állami vagy önkormányzati tulajdonú szabadstrandokon, szabad partszakaszokon, amelyek nem kijelölt fürdőhelyek (nincsenek bójával és táblával kijelölve), a horgászat semmilyen korlátozása nem jogszerű, tehát ezek folyamatosan horgászhatók. Természetesen értelmetlen lenne, így egy horgásztárs sem akar a fürdőzők között horgászni, ezért ezeken a helyeken is kérjük, hogy a gyakorlatban nappal csak olyan helyeken horgásszanak, ahol épp nem történik fürdőzés” – írta BHNp Zrt.
A Balatonnál a helyiek és a turisták is élvezni szeretnék a tó nyújtotta lehetőségeket és élményeket, de az önkormányzatoknak fejtörést okoz, hogyan tudnának olyan szabályozást kialakítani, amely egyszerre megfelel a strandolók, a horgászok, a kerékpárosok és a kutyások igényeinek, hiszen mindegyikük fontosak számukra, s ezek turisztikai szempontból is lényeges kérdések.
A településvezetők sok olyan esetről tudnak, amikor konfliktusok alakulnak ki a tóparton, s ezek némelyike már rendőri intézkedést is igényelt.
Különösen kiélezettek azok az időszakok, amikor még hivatalosan nincsenek nyitva a strandok. Például tavasszal: áprilisban-májusban és ősszel: szeptemberben-októberben, amikor még melegebb az idő, kellemes a víz hőmérséklete, s ez csábítja a fürdőzőket vagy a SUP-osokat.
A horgászok és fürdőzők igényeit szeretné összehangolni a Balatoni Szövetség, ezért a kormányhivatalokat is szeretnék bevonni annak az egyeztető fórumnak a munkájába, amelyet a tervek szerint október végén tartanak majd.
– A kérdés 44 balatoni önkormányzatot és több mint 60 strandot érint. Ebbe beletartoznak fizetős és szabadstrandok is. A jelenlegi szabályozás szerint minden önkormányzatnak a BHNp Zrt.-től kell kérni, ha szeretné tiltani a horgászatot valamelyik területen. Ennek a jogszabálynak a módosítását szeretnénk elérni úgy, hogy a települések saját hatáskörükben dönthessenek erről, természetesen szakértők bevonásával. Ezt azért is tartjuk fontosnak, mert minden település más és más, nagyon egyedi adottságokkal rendelkezik a partszakasz. Több alkalommal egyeztettünk már erről, de emellett még egy fontos teendő van. A halgazdálkodási cég és az önkormányzatok is lényeges feladatnak tartják a szemléletformálást: még jobban tudatosítani a fürdőzőkben és a horgászokban is, hogy mindenki ugyanazt a csodálatos tavat keresi, élvezi lehetőségeit, így ne ellenségnek tekintsék egymást, hanem partnerségben, az együttélés szabályainak betartásával tegye ezt – részletezte Pali Róbert, a Balatoni Szövetség elnöke, Vonyarcvashegy polgármestere.
Mivel a nyári időszakban, a strandokon egyértelmű a helyzet, a feltételeket a nyári éjszakai horgászatra és a szezonon kívüli időszakra, vagy éppen a csónakos horgászatra vonatkozóan szeretnék újragondolni.
Ellentétes állaspontra helyezkedett a balatoni strandok horgászati lehetőségeiről a BHNp Zrt. és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Előbbi szervezet szerint lehet fürdési szezonban éjszaka horgászni, utóbbi viszont másként látja. Részletek ITT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitóképünk illusztráció, forrása: pixabay.com)