Válaszolt a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) a Horgász-Zóna nyílt levelére, amelyben a horgászati adminisztráció egyszerűsítését, a vizsgarendszer és a jegystruktúra átalakítását sürgették. A Mohosz szerint a magyar horgászat az elmúlt 12 évben jelentős fejlődésen ment keresztül, ugyanakkor egyetértenek abban, hogy a klímaváltozás, a vízhiány és a fenntarthatóság kérdései a következő évek legfontosabb kihívásai közé tartoznak.
Mint arról pár napja beszámoltunk, nyílt levélben fogalmazta meg javaslatait a Horgász-Zóna horgászbolt a leendő Mohosz-vezetés számára.
Szerintük a jelenlegi horgászati adminisztráció túl bonyolult, ezért a vizsgarendszer, a jegystruktúra és az ügyintézés egyszerűsítését is szükségesnek tartják.
A levélben kiemelik, hogy a regisztrált horgászszám nem tükrözi az aktív horgászatot, ezért pontosabb, valós aktivitáson alapuló adatokra lenne szükség. A dokumentum a klímaváltozás, a vízhelyzet és a fenntarthatósági kérdések súlyosbodó kihívásaira is felhívja a figyelmet.
A teljes nyílt levél elolvasható ITT.
A Mohosz is reagált, június 12-én megjelent közleményüket tartalmi változtatás nélkül közöljük.
A Mohosz válasza a Horgász-Zóna nyílt levelére:
Tisztelt Horgász-Zóna! Kedves Horgásztársak!
Köszönjük nyílt levelüket és a benne megfogalmazott gondolatokat. Fontosnak tartjuk, hogy a magyar horgászat jövőjéről minél több érintett – így a horgászkereskedelem szereplői is – megossza tapasztalatait és véleményét.
Fontos hangsúlyozni, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) hagyományosan, nem nyílt levelek alapján vagy közösségi médiás vitákon keresztül alakítja álláspontját. A Mohosz egy alulról építkező, demokratikus civil szervezet, ahol a vélemények és javaslatok megvitatásának fórumai az egyesületi közgyűlések, a tagszövetségi küldöttgyűlések, valamint a Mohosz választmánya és testületei. Kiemelten fontos, hogy minden horgásztárs jelenlétével és véleményével részt vegyen egyesülete közgyűlésén, a megválasztott küldöttek pedig aktívan képviseljék a tagság álláspontját a tagszövetségi és országos üléseken.
Minden olyan jó szándékú felvetést értékesnek tartunk, ami a magyar horgászat fejlődését és természetes vizeink, valamint őshonos halaink védelmét szolgálja. Az elmúlt 12 évben a magyar horgászat jelentős fejlődésen ment keresztül. A Mohosz mára egy országos lefedettségű, stabil, egységes és közfeladatokat is ellátó civil szervezetté vált. Ennek eredményei között szerepel például a halőrzés megerősítése, a horgászvizekért végzett munka, a horgászturisztikai fejlesztések előkészítése, az utánpótlás-nevelés fejlesztése, a horgászversenysport nemzetközi élvonalba emelése, valamint a horgászat társadalmi elismertségének növelése. Ezek mind olyan eredmények, amelyek mögött több ezer önkéntes egyesületi vezető, több száz szakember és munkatárs áldozatos munkája áll.
Kiemelt eredmény egy olyan országos, közhiteles digitális rendszer létrehozása is, amely a horgászvizsgától az állami horgászjegyek, horgászokmányok és területi jegyek kiadásán át a halőrzés támogatásáig egységesen kezeli a horgászati ügyintézést. Ma már az is adott, hogy az első engedély megváltását követően akár személyes megjelenés nélkül is megváltható az állami horgászjegy, továbbá számos területi jegy online is elérhető. Emellett azok számára is rendelkezésre áll a horgászat kipróbálásának lehetősége, akik még nem kívánnak teljes körű horgászjogosultságot szerezni, hiszen a turista állami horgászjegy online ügyintézéssel és bankkártyás fizetéssel személyes megjelenés nélkül otthonról kiváltható. Ezek a lehetőségek 10-12 évvel ezelőtt még elképzelhetetlenek voltak. A Mohosz közfeladat-ellátásának részletes eredményei mindenki számára nyilvánosan hozzáférhetők EZEN A LINKEN.
A következő évek legfontosabb feladata, hogy a már elért eredményeket továbbfejlesszük. Egyetértünk abban, hogy a klímaváltozás, a vízhiány, az élőhelyek állapotának romlása, az inváziós fajok terjedése és a horgászat fenntarthatósága a jövő meghatározó kihívásai. Ezekben a kérdésekben a Mohosznak hiteles és szakmailag felkészült partnerként kell fellépnie. Ennek érdekében a szervezet vezetését és szakmai munkáját olyan elismert szakemberekkel és vezetőkkel erősítjük, akik tudásukkal, tapasztalatukkal és elkötelezettségükkel hozzájárulhatnak a hazai természetes vizek pozitív jövőjének alakításához.
A Mohosz jövőbeni működésének alapelvei a helyi civil horgászközösségek megerősítése, az átláthatóság, az együttműködés és természetes vizeink védelme. Meggyőződésünk, hogy a helyi ügyekben a döntéseket ott kell meghozni, ahol a legtöbb tapasztalat és helyismeret rendelkezésre áll, míg az országos szervezet feladata az összehangolás, a szakmai támogatás és az érdekképviselet.
A Mohosz elnöksége, a megbízott elnökhelyettes és a munkáját hamarosan megkezdő főigazgató nyitott minden olyan szakmai javaslatra, amely a magyar horgászatot, horgászvizeinket és halállományainkat szolgálja. A hivatalos csatornákon érkező észrevételeket fogadjuk, megvizsgáljuk, és szükség esetén az illetékes bizottságok, az elnökség vagy a választmány elé terjesztjük.
Meggyőződésünk, hogy a szabályozásban és a szolgáltatások fejlesztésében mindig van lehetőség finomításra, átalakításra. Ezeknek a változásoknak azonban szakmai előkészítés, egyeztetés és a szervezet demokratikus fórumain történő megvitatás után kell megszületniük, nem pedig online viták eredményeként.
Hiszünk abban, hogy a magyar horgászat jövőjét csak együtt lehet építeni. A horgászok, a tagszervezetek, a szakemberek, a tudományos élet, valamint a vízügyi és természetvédelmi szervezetek együttműködése nélkül a jövő kihívásai nem kezelhetők eredményesen.
Végezetül tisztelettel kérünk mindenkit, hogy a Mohosz vezetőivel, munkatársaival, a tagszervezetek tisztségviselőivel, halőreivel és azzal a több ezer önkéntessel szemben, akik nap mint nap a magyar horgászatért dolgoznak, emberi méltóságukat tiszteletben tartva, kulturált hangnemben kommunikáljon.
Meggyőződésünk, hogy Magyarország legnagyobb civil közössége az online térben is képes példát mutatni egymás tiszteletéből és a kulturált párbeszédből. A horgászat számunkra nem csupán szabadidős tevékenység, hanem közösség, értékrend és életforma is. Ahogyan a vízparton a legtöbben a békét, a nyugalmat és a harmóniát keressük, úgy törekedjünk ezek megőrzésére közösségi kapcsolatainkban és szakmai párbeszédeink során is.
Nem feledve azonban levelének építő jellegű szándékát, még egyszer szeretnénk megköszönni észrevételeit. Azonban javasoljuk, hogy a jövőben a működésünkkel kapcsolatos kérdéseit, meglátásait ne nyílt levél, hanem célzottan a szervezetünkhöz eljuttatott megkeresés formájában közölje velünk, amelyre szívesen felajánljuk a személyes beszélgetés lehetőségét is egy előre egyeztetett időpontban.
A Mohosz-elnökség képviseletében, horgászüdvözlettel: Puskás Norbert elnökhelyettes
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: pixabay.com)