2026. június 14. vasárnap | Vazul
Aktuális

Varázstollal trükközött a Balatonnál egy kiskunhalasi horgász

Varázstollal trükközött a Balatonnál egy kiskunhalasi horgász

Megint feltűnt egy horgász a Balatonnál, aki eltűnő tintájú tollal próbálta meg átverni a halőröket, de nem sikerült.

B. Zs. kiskunhalasi lakost április 14-én a Balatonon, Balatonlelle térségében horgászott. 

Az ellenőrzés során a halőrök megállapították, hogy a pecás fogási naplóját nem a szabályoknak megfelelően vezette, a bejegyzéshez úgynevezett eltűnő tintájú tollat, vagy ahogy az írószerboltokban mondják, varázstollat használt. 

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) megjelentek szerint B. Zs. ügyében a Bács-Kiskun Vármegyei Halgazdálkodási Hatóság járt el, amely 20.000 forintos halvédelmi bírsággal, valamint háromhónapos horgászattól való eltiltással sújtotta.

Kijelenthető, hogy a varázstollas horgász most olcsón megúszta, ugyanis korábban ilyen tettért már szabtak ki 311.500 forintos bírságot és húszhónapos eltiltást.

Tavaly pedig egy hasonló ügyben a Szekszárdi Járási Ügyészség előtt kellett felelnie egy horgásznak, akit megrovásban részesített, és kötelezte a terheltet az okmányszakértő több mint kétszázezer összegű díjának megfizetésére.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pecaverzum)