Nem tanulnak a horgászok a korábbi esetekből, és újfent megpróbálták átverni a balatoni halőröket varázstollal.
D. F. dunaújvárosi lakos 2024. október 1-jén Balatonkenese térségében horgászott, amikor a halőrök megjelentek.
Az ellenőrzés során felfigyeltek arra, hogy a fogási naplójában több bejegyzést is az úgynevezett eltűnős tintával vagy ahogy az írószerboltokban mondják, varázstollal vezette be.
A korábbi bejegyzések újra láthatóvá tétele után látható volt, hogy azok már más számok átírásai. A bejegyzések balatoni és a Dunán fogott halaknál is előfordultak.
A pecás mindezért 40 ezer forint halvédelmi bírságot és öt hónapos horgászattól való eltiltást kapott a Fejér Vármegyei Halgazdálkodási Hatóságtól – olvasható a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt) honlapján.
Négy év alatt most az ötödik olyan esetben intézkedtek a balatoni halőrök, amikor horgász eltűnős írással próbálta meg őket átverni.
2021-ben radírozható tollal kaptak el pecást, míg 2023-ban egyszer, 2024-ben kétszer csíptek el varázstollas trükközőt.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pecaverzum)