Nem veszélytelen sport a pergetés, főképp, ha három darab hármashorog fityeg a wobbleren.
Rosszkor volt rossz helyen videónk hőse, akinek elég komolyan beleakadt az arcába a csali.
A társa a segítségére sietett, és elsőként a felső horogtól szabadította meg a pergetőt.
A wobbler középső horgai azonban mélyen átfúrták a száját, így ki kellett valamit találniuk a srácoknak.
Szerencsére volt kéznél egy csípőfogó, amellyel a megmentő pecás előbb eltávolította a csali testét, majd levágta a horog egyik végét.
Így már beszélni, sőt mosolyogni is tudott a pergető, akit most nevezhettünk csak igazán, és szó szerint is horgásznak.
A műcsalis pecások fanatizmusát ismerve, ha evett a hal, simán el tudjuk képzelni, hogy főszereplőnk a kórházi látogatás előtt még dobott párat.
A drámai pillanatokról készült videó rengeteg nézőt megmozgatott, a kommentek között pedig akadtak humoros megjegyzések, együttérző szavak, valamint gyakorlati tanácsok is.
Többen is a poénos oldaláról ragadták meg az esetet.
„Most már szó szerint horgásznak nevezhetjük!” – írta egy kommentelő.
Egy másik hozzászóló így fogalmazott: „Ez egy újfajta piercing, amit kórházban sem lehetne jobban kivitelezni.”
Akadt, aki szerint a pecás most már legalább átérzi, mit élhet át egy hal a horoggal az szájában.
A fájdalmas jelenet sokakban részvétet keltett.
„Ez nagyon fájdalmas lehetett, szegény srác!” – sajnálkozott az egyik hozzászóló.
Másvalaki megjegyezte: „Remélem, a kórházban gyorsan helyrehozták, mert ez szörnyű lehetett.”
Volt, aki szerint „ez az egyik legrosszabb dolog, ami egy horgásszal történhet”.
A kommentelők között akadtak tapasztalt horgászok, akik hasznos tippekkel látták el a többieket.
„Mindig legyen nálad egy éles csípőfogó, főleg, ha távoli helyeken horgászol!” – javasolta az egyik hozzászóló.
Másvalaki így fogalmazott: „Ezeket az eseteket megelőzheted, ha a hármashorgok szakállát lenyomod.”
Utólag, persze, mindig okosabb az ember.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: pajodenoma_pescadeportiva Instagram-oldal képernyőfotó)