Kerkez Milos berobbant a Premier League-be, az idén stabilan top 10-es Bournemouth egyik legjobbja, a Liverpool is felfigyelt rá. A pörgős meccsek okozta feszültségeket azonban neki is le kell vezetnie valahol, a 21 éves játékos számára ehhez a vízpart a legjobb hely.
„Amikor horgászom, teljesen más világba kerülök. Nincsenek zavaró tényezők, és ilyenkor a telefonomat sem használom – egyszerűen csak élvezem a természet csendjét” – nyilatkozta az egyik legtekintélyesebb brit újságnak, a The Guardiannak adott interjújában első számú hobbijáról a 21-szeres magyar válogatott szárnyvédő.
„Ez az időszak arról szól, hogy kizárjak mindent, és feltöltődjek” – árulta el Kerkez, aki a szerbiai Verbászban nőtt fel, testvéreivel pedig már gyermekként megszerették a természetet.
Számára a horgászat nemcsak egy hobbi, hanem a mentális felkészülés része.
„A türelem, amit a horgászat tanít, nagy előnyt jelent a pályán. Ez az a hely, ahol igazán kikapcsolódhatok, és visszanyerhetem az egyensúlyomat” – mondta az AC Milanban is megfordult labdarúgó.
Kerkez vélhetően nagyon tiszteli a Manchester City gólgépét, a norvég Erling Haalandot, aki gyakran visszatér a gyökereihez, hogy feltöltődjön – korábban már posztolt Norvégiából, horgászbottal a kezében.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Nyilvánvalóan megvan benne az a viking mentalitás, szóval tudod, hogy van ez: szereti a vadont. Én is pont ezt szeretem – kint lenni a szabadban, elvonulni az erdőbe egy hétre. Néha csináltam már ilyet: kifogtam a halakat, megtisztítottam, megsütöttem a tűzön, és még aznap este megettem. Ez az, ami igazán kikapcsol” – árulta el a játékos, akinek a Wolves elleni bombáját Angliában a hónap góljának választottak.
A futballista nem tagadja, hogy élénken érdeklődik a skandináv országok horgászati technikái iránt.
„Hallottam, hogy ezek a módszerek rendkívül hatékonyak, és nagyon közel állnak a természethez. Jó lenne egyszer elutazni oda, hogy megtapasztalhassam, milyen így horgászni” – mesélte Kerkez, aki nem árulta el, hogy pontosan milyen metódusra gondol.
A skandináv horgászati technikák közé tartozik a lékhorgászat a befagyott vizeken, a műlegyezés pisztrángra és lazacra, valamint a tradicionális hálós és halcsapdás módszerek, amelyek természetközeli és fenntartható megoldások. Emellett népszerű a csónakból végzett tengeri horgászat, valamint a szigonnyal történő vadászhorgászat, amelyek mind a skandináv vidékek tiszteletét és a természet szeretetét tükrözik.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A védő végezetül még egyszer kiemelte, hogy számára a horgászat mindig is a csend és a természet harmóniájáról szólt. „Ez egy olyan tevékenység, ahol kizárhatok minden zavaró tényezőt. Ezért is szeretem ennyire – itt tényleg önmagam lehetek” – adott ezzel jó tanácsot azoknak, akik nem tudnak mit kezdeni a szabadidejükkel.
Friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitóképünket mesterséges intelligencia készítette.)