2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Visszatért a víz a Tarnába – videóval

Visszatért a víz a Tarnába – videóval

A nyáron több szakaszon is kiszáradt a Tarna-folyó, amelynek sajnálatos helyzetét egy botrány is tetézte Egerben. Most jó hír érkezett: visszatért a víz és ezzel az élet a Tarnába.

Országosan is ismert botrány lett még a legforróbb, szárazabb nyári napokban egy a Tarnán homokzsákokból emelt gát, valamint az annak közelében felállított, nagy teljesítményű ipari szivattyút, vagyis a vízkivétel a kiszáradt Tarnából. 

Valaki vagy valakik szervezetten használták fel a Tarna mesterségesen felduzzasztott vizét. Később kiderült, hogy a Tóth és Tóth Borászat gyanúsítható a vízkivétellel.

Eger polgármestere július második felében a közösségi médiában jelentette be, hogy bojkottot kíván hirdetni a Tarna vizének eltüntetésével vádolt cég borai ellen, továbbá már azelőtt a közgyűlés elé viszi a debrői borászat városunkból való kitiltását, hogy a hatósági vizsgálatok eredménye ismert lenne. A „kitiltás” megtörtént – írja cikkében az egriugyek.hu, amely jó hírről is tudósított.  

Most, a kiadós esőzések után megjelent egy videót arról, hogy Aldebrő mellett egy zúgó, kis vízesésként ömlik tovább medrében. A vizet valószínűleg nem az azt kivételezők, hanem az eső pótolta.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Youtube-képernyőfelvétel)