2024. július 17. szerda | Elek, Endre
Aktuális

Vízi járőrözést kezdenek a polgárőrök a Maroson és a Tisza alsó szakaszán

Vízi járőrözést kezdenek a polgárőrök a Maroson és a Tisza alsó szakaszán

A vízi forgalom figyelemmel kísérése, az esetleges mentési feladatok ellátása mellett az illegális migráció felderítésében is részt vesznek a polgárőrök a Maroson és a Tisza alsó szakaszán azzal a kishajóval, melyet július 8-án, hétfőn adtak át a Marosmenti Polgárőr Egyesületnek Szegeden.

Rádi Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője az MTI-nek elmondta, a főkapitányság feladata a Tisza teljes, Tiszabecstől egészen Szeged-Gyálarétig tartó csaknem hatszáz folyamkilométeres magyarországi szakaszának felügyelete.

A vízi rendészek  munkájának legnagyobb támogatói a polgárőrök. A polgárőrségnek eredményes vízi tagozata működik a többi közt Tiszafüreden, Szolnokon, Tiszakécskén, Újszegeden vagy Makón. A polgárőrök önzetlenül, önkéntesen vállalt munkával segítik a vízi rendészetet – közölte a dandártábornok. 

Hozzátette: ezt az együttműködést teszi még hatékonyabbá az a kisgéphajó, melyet a főkapitányság adományozott a Marosmenti Polgárőr Egyesületnek.

A polgárőrök kiemelt feladata lesz az illegális migráció elleni fellépés. Szeged alatt csaknem öt kilométeren a Tisza jelenti a schengeni külső határt, melyet a tiszai vízi rendészet és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság együtt ellenőriz. Ehhez nyújtanak majd segítséget a polgárőrök – tudatta a főkapitány, emlékeztetve arra, ezen a folyószakaszon az elmúlt években több tragédia is történt.

Rádi Norbert elmondta, a főkapitányság a polgárőröknek egy olasz gyártmányú, Marinello kisgéphajót adományozott, amely korábban – csaknem két évtizedig – a Felső- és Közép-Tiszán teljesített szolgálatot.

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke közölte, a polgárőrség vízi tagozata a Balaton és a Velencei tó mellett a Dunán és a Tiszán vesz részt a vízi biztonság megteremtésében.

Óvári Árpád, a Marosmenti Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, az adományként kapott és a civil szervezet által felújított hajót a Maroson és a Tisza alsó szakaszán használják majd. Elsősorban a két folyó határszakaszain járőröznek majd, hiszen illegális határátlépők időnként Románia irányából, a Maroson keresztül is próbálkoznak.

Fontos feladatuk lesz a Makó-környéki Maros-szakasz ellenőrzése, ahol egyre inkább megélénkül a vízi turizmus, fejlődnek a vízi sportok – közölte az elnök.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Marosmenti Polgárőr Egyesület)