2025. augusztus 20. szerda | István
Galériák

13 csapat nullázott a 24 órás busafogó versenyen – fotókkal

13 csapat nullázott a 24 órás busafogó versenyen – fotókkal

Augusztus 9-től 10-ig, huszonnégy órán át egyszerre száz bottal horgásztak busára a Komárom-Esztergom Vármegyei Horgászegyesületek Szövetsége (Kemhesz) által szervezett II. Páros Busafogó Verseny résztvevői a Neszmély-Mocsi Duna-ágban, hogy gyérítsék a túlszaporodott, idegenhonos halak állományát. Végül a 25 csapatból 13 egyetlen halat sem fogott. 

Schmidt-Kovács Bence, a Kemhesz szakmai igazgatója a szövetség Facebook-oldalán megjelent tudósításban elmondta, a versenyen 25 páros indult el, összesen 177 kilogramm busát fogtak ki. 

A résztvevők közül csak 12 csapatnak sikerült halat fogni, mert az árvíz utáni zavaros folyó és a lehűlés miatt a busák nem táplálkoztak a szokásos módon.

Az első helyet a CBC 2-es csapat (Zalka-Csíkos Máté–Oroszi István) érte el 35,7 kilogrammal.

Oroszi István nevéhez fűződik a legnagyobb fogott példány 10,2 kilogramm. 

A második az SDS Fishing Team (Daróczi Péter–Sujbert Attila) lett 27,3 kilogrammal. 

Míg tőlük hajszálnyira lemaradva a Sipifishing csapat lett a harmadik (Janonovics Tibor–Sipos Csaba) 27,1 kilogrammal.

A Kemhesz által szervezett verseny célja az volt, hogy gyérítsék a busák állományát, mivel ez a faj kizárólag a vízben található apró növényi és állati életformákat, a planktonokat fogyasztja. 

A beszámolóban felidézték, hogy a busákat az 1970-es években telepítették Magyarországra a termelő tavak teljes kihasználtsága érdekében, többek között a Balatonba.

Őshonos halfajaink számára elengedhetetlen a plankton fogyasztása, illetve az ikrákból kikelt lárvák megerősödéséhez is nélkülözhetetlen. 

A busaállomány rendkívüli mértékben elszaporodott, így táplálék konkurenciájává vált a jövő halnemzedékének. 

Sajnos őshonos halaink ivadékai nem megfelelő mértékben jutnak emiatt táplálékhoz. A busák között is átlagméret csökkenés figyelhető meg a túlszaporodás miatt – ismertette Schmidt-Kovács Bence.

A versenyhez kapcsolódva a halőri szolgálat Neszmélyen kidőlt fákat eltüntetve és régen benőtt partszakaszokat megtisztítva új horgászhelyeket alakított ki, melyeket a későbbiekben az ide érkezők sátrazásra és horgászatra használhatnak.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Kemhesz)