2025. június 22. vasárnap | Paulina
Galériák

Átadták a harmadik közösségi stéget az RSD-n – fotókkal

Átadták a harmadik közösségi stéget az RSD-n – fotókkal

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) Halőri Szolgálata elkészítette a harmadik közösségi stéget, amelyet Szigetbecsén vehetnek birtokba a horgászok – közölte az RDHSZ.

Mint ismert, a szövetség még április elején jelentette be, hogy közösségi használatú horgászstégek építésével kívánja enyhíteni a horgászhelyhiányt a Ráckevei-Soroksári Dunán (RSD). 

A Közép-Duna-Völgyi Vízügyi Igazgatósággal történt sikeres megállapodás eredményeként az RDHSZ összesen 63 stég létesítésére kapott engedélyt, évente 10–12 darabos ütemezésben számíthatnak a horgászok az átadásra.

A víziállások építését az RDHSZ halőri szolgálata végzi, külső vállalkozók bevonása nélkül. Minden RSD melletti településen három stég szerepel a tervek között.

A helyszínek kijelölése, a víziállások engedélyeztetése és a kivitelezés folyamatosan zajlik. Ráckeve, Szigetbecse, Dömsöd és Tass után indulnak felfelé, hamarosan a négy budapesti kerület is sorra kerül. 

A stégeket a Duna-ági horgászok ingyenesen, szabadon használhatják. Mindegyiken legalább két horgász elfér egymás mellett.

Az RDHSZ arra kéri a horgászokat, hogy közösen vigyázzanak ezekre a közösségi létesítményekre, ne rongálják meg a stégeket, kerüljék a szemetelést, hangoskodást és a többnapos ott-tartózkodást. 

Az első közösségi stég Ráckevén készült el áprilisban, ezt követte májusban a második a Kerekzátony-szigetnél, majd most a harmadik Szigetbecsén. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: RDHSZ)