Úgy tűnik, a nagy süllőfogások fénykora Magyarországon a legutóbbi őszre és a mostani télre esett, hiszen a horgászok sorra fogják a nagyobbnál nagyobb példányokat.
„2024. december 21-én Orvos-Tóth Krisztián horgásztársunk töltött el egy pár percet a képen látható gyönyörű fogassüllő társaságában” – büszkélkedett a Facebookon a Horgász Egyesületek Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szövetsége (Hebosz).
A hatalmas ragadozó impozáns méretekkel rendelkezett: a 95 centis testhosszhoz 9,9 kilogrammos tömeg társult.
A halat a Hebosz kezelésében lévő Tisza-folyó 440-477 folyamkilométer közötti szakaszán sikerült pergető horgászmódszerrel horogra csalni.
A süllő – egyetlen tavalyi nevezőként – került fel a Hebosz rekordlistájára, amelyen 2023-ban mindösszesen két ponty követelt magának helyet.
l
Süllőkavalkád a közelmúltban
Egy balatoni pecás a minap nemcsak elmesélte, hogyan fogja a Balaton-partról a süllőket, de részletezte az egyik 9 kilós zsákmányának a történetét.
Egy dunai pecás arról sztorizott a Pecaverzumnak, hogyan csapott be csónakból, gumihallal egy 12 kilós matuzsálemet.
De előfordul, amikor elköszön az álomsüllő, jó esetben jön helyette egy másik - egy pergetővel ez történt a Balatonon.
Decemberben pedig Heirich Viktor egy 14,70 kilós süllőt fogott, de nem szeretett volna nyilatkozni, és részleteket elárulni a fogás körülményeiről, pedig mindösszesen 26 dekagrammal maradt el az országos rekordtól, ami 2007. január 2-a óta érintetlen. Akkor Karajos László a Pilismaróti-öbölben tarthatott a kezében egy 14,96 kilós, 97 centis egyedet.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Hebosz)