Augusztus 27. és 30. között rendezték meg Gyomaendrődön, a Fűzfászugi-holtágon a XI. Method Feeder Országos Bajnokság döntőjét, amelynek végén Gyimesi Bence szerezte meg a 2026-os bajnoki címet. A négynapos finálé során folyamatosan változott az élmezőny, a végső forduló előtt pedig három versenyző is 6-6 ponttal állt.
Az első fordulóban gyorsan kiderült, hogy a Fűzfászugi-holtág ezúttal egészen más arcát mutatja, mint amire az edzések alapján számítani lehetett – derül ki a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) beszámolójából.
Aki sok halra és komoly pontyfogásokra készült, annak alaposan át kellett írnia a terveit. Különösen az A és a B szektorban kellett minden egyes kapásért keményen megdolgozni.
Az A szektort Bakó Péter nyerte 8925 grammal. Egy-egy ponty aranyat ért, de végül a dévérkeszeg jelentette a biztosabb utat, amit Bakó oldott meg a legjobban.
A B szektorban Tóth Zsolt végzett az élen 8825 grammal. A dévérek mellé közel 2 kilogramm törpeharcsa is érkezett. A törpéket külön gyűjtötték, egy helybéli horgász legnagyobb örömére, aki már azt is tudta, hogy jó paprikás lesz belőlük vacsorára.
A C és D szektorban valamivel kegyesebb volt a holtág, bár itt is elsősorban a dévérek domináltak. A C szektort a címvédő Somogyi Dávid nyerte 11.950 grammal, míg a D szektorban Raffer Kristóf 20.000 grammal hozta a nap legerősebb eredményét. Raffer ugyan pár dekával túlrakta a haltartóját, de a levonás után is kerek 20 kilogrammal zárt.
Az időjárás sem könnyítette meg a versenyzők dolgát. A nap hűvös, szemerkélő esővel kezdődött, később kétszer is zivatarzóna kerülgette a pályát, majd meredeken emelkedni kezdett a hőmérséklet.
A nap végén már közel 30 fokos melegben pakoltak a horgászok. A jelentős hőmérséklet- és légnyomás-ingadozás mellett a halak étvágya messze elmaradt a várttól, miközben a vízben továbbra is bőven volt ponty.
A második fordulóban sem változott meg gyökeresen a helyzet. Nagyjából 5 kilogrammos átlagfogás alakult ki, a Fűzfászugi-holtág pedig továbbra sem mutatta azt az arcát, amelyet néhány héttel korábban láthattak a versenyzők, amikor még 30-40 kilogrammos fogásokkal lehetett jól szerepelni.
Továbbra is minden egyes halért keményen meg kellett dolgozni. A főszerepet ismét a dévérkeszegek játszották, ugyanakkor egy-egy beugró ponty pillanatok alatt képes volt átrendezni egy teljes szektor eredményét. A D szektor valamivel halasabbnak tűnt, de ezen a pályán továbbra sem lehetett semmire garanciát vállalni.
Az A szektorban Varga Boldizsár használta ki maximálisan az A1-es szélső helyet. A keszegek mellé három pontyot is szákba terelt, amelyek nélkül aligha lett volna meg számára a szektorgyőzelem.
A B szektorban Raffer Kristóf 9.825 grammal ismét szektoregyest horgászott. Az első fordulóban már megmutatta, hogy érzi a pályát, a második napon pedig megismételte a szektorgyőzelmét, ezúttal 9.825 grammnyi keszeggel.
A C szektorban Tóth Zsolt folytatta remek szereplését. Az első forduló győztese ezúttal 10.250 grammal ismét szektoregyest horgászott.
A D szektorban a címvédő Somogyi Dávid diadalmaskodott. Jól használta ki a pálya szélső helyét, és 17.575 grammal nyerte a nap legerősebb szektorát.
Két forduló után már három kétpontos versenyző állt az élen, közöttük a fogott tömeg rangsorolt. Ekkor Raffer Kristóf vezette a döntőt, de az állás továbbra is rendkívül szoros volt.
A harmadik etap aztán alaposan összekeverte a lapokat. A két forduló után még két ponttal álló versenyzők az addig is legkevesebb halat adó A szektorba kerültek. Közülük Tóth Zsolt tudta a legjobban menteni a helyzetet, és 4 ponttal zárt, míg Somogyi Dávid 9, Raffer Kristóf pedig 8 pontot gyűjtött.
Az A szektorban Csonka Péter János 7700 grammal szektorgyőzelmet szerzett, ami a legnehezebb szektorban különösen értékes eredménynek számított.
A B szektorban Gyimesi Bence 10.450 grammal nyert. Ezzel egyetlen forduló alatt egészen a dobogó második fokáig lépett előre.
A C szektorban Balog Áronnak végre minden összeállt. A szép dévérek megérkeztek, ő pedig 15.450 grammal megszerezte a szektorgyőzelmet.
A D szektorban Bathó János 25.200 grammos fogással nyert fölényesen. Már az első fél órában sokkolta a mezőnyt egy 8450 grammos ponttyal, majd érkezett még egy kisebb ponty is, amit egy száknyi szép dévér egészített ki.
Három forduló után három versenyző állt 6-6 ponttal az élen. Bakó Péter 6 ponttal és 33.950 grammal vezetett, a fordulókban elért eredményei 1–3–2 voltak. Gyimesi Bence szintén 6 ponttal állt, 32.600 grammos összfogással és 2–3–1-es fordulóeredménnyel. Mindössze 1350 gramm választotta el az első helytől.
A harmadik helyen Tóth Zsolt állt 6 ponttal, két szektorgyőzelem után a nehéz A szektorban szerzett 4 ponttal. Az ő eredménysora 1–1–4 volt.
Így három versenyző, egyaránt 6 ponttal várta a mindent eldöntő negyedik fordulót.
A finálé előtt ennél szorosabb forgatókönyvet nehéz lett volna írni, ráadásul a sorsolás sem ajándékozott meg senkit. A négy nap közül éppen a negyedik forduló bizonyult a leghaltalanabbnak, így minden egyes kapásnak óriási jelentősége lett.
Az A szektorban drámai végjáték alakult ki. Gyimesi Bence hosszú órákon keresztül mindössze néhány keszeggel állt, majd érkezett egy aranyat érő ponty. A lefújás előtti pillanatokban két versenyző is pontyot akasztott, és mindkét hal szákba került, így végül a mérleg döntött.
Az A szektort Látó Botond nyerte, Gyimesi Bence pedig mindössze fél kilogrammos különbséggel lett második. Mint később kiderült, ez a második hely magyar bajnoki címet ért számára 8 pontos végeredménnyel.
A B szektorban a címvédő Somogyi Dávid ismét megmutatta klasszisát. Magabiztos horgászattal újra megnyerte a szektort, így a döntő során már a harmadik szektorgyőzelmét szerezte meg. Bakó Péter ebben a szektorban 4 ponttal zárt.
A C szektorban Raffer Kristóf visszatalált korábbi formájához, és a négy forduló alatt harmadik szektoregyesét szerezte meg.
A D szektorban Balog Áron használta ki a szélső hely kínálta lehetőséget, és megnyerte a szektort.
Szabó Bence 2, Csonka Péter János 3, Tóth Zsolt pedig 4 ponttal zárta a negyedik fordulót.
A dobogóért elképesztően szoros csata zajlott, hiszen három versenyző is 10 ponttal fejezte be a döntőt. Közöttük a négy forduló során fogott össztömeg döntött.
A második helyen Bakó Péter végzett 10 ponttal és 38.875 grammos összfogással. A bronzérmes Csonka Péter János lett ugyancsak 10 ponttal és 34.575 grammos összsúllyal.
Tóth Zsolt szintén 10 ponttal zárt, 33.025 grammos fogással, így a negyedik helyet szerezte meg. Az ötödik Raffer Kristóf lett 11 ponttal.
A XI. Method Feeder Országos Bajnokság döntőjével a 2026-os method feeder ranglista is lezárult. Az utolsó verseny alaposan átrendezte az éves sorrendet: hárman kikerültek a TOP 10-ből, három új versenyző pedig bekerült a legjobbak közé.
A 2026-os method feeder ranglista első tíz helyezettje:
1. Bakó Péter
2. Gyimesi Bence
3. Szabó Bence
4. Somogyi Dávid
5. Látó Botond
6. Balog Áron
7. Raffer Kristóf
8. Tóth Bálint
9. Bodzsár Norbert Márk
10. Zádori Péter
Interjú a dobogósokkal:
Óriásgaléria:
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Mohosz)