2025. szeptember 12. péntek | Mária
Galériák

Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa – fotókkal

Elkezdődött a VI. Bodrogi PET Kupa – fotókkal

Péntek délelőtt elrajtolt a VI. Bodrogi PET Kupa mezőnye. A versenyen hat csapat, százötven versenyző és egy több mint negyven kenuból álló különítmény tisztítja meg a Bodrog-folyót és árterét a hulladéktól a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sárazsadány és Bodrogkeresztúr között.

Az Energiaügyi Minisztérium (EM) és jogelődjei 2017 óta támogatják a kezdeményezést és folytatni is fogják annak segítését, ugyanis a kormány stratégiai partnernek tekinti a PET Kupát – írja az MTI.

Bánné Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke a megnyitón kiemelte, hogy a versenyre nemcsak a vármegyéből, hanem az ország minden területéről és még külföldről is érkeztek vendégek.

Tamás Zsolt versenyigazgató úgy fogalmazott, hogy a versenyek olyanok, mint egy ünnep, ahol mindenki azon van, hogy minél jobban megtisztítsa az adott folyószakaszt és az árteret. Sok önkéntes, versenyző és támogató vesz részt a kezdeményezésben, de nemzetközi partnerek is becsatlakoznak a projektbe, ami nagy segítséget nyújt – hangsúlyozta.

Gyalai-Korpos Miklós főszervező elmondta, nagy szerepe van a helyiek vendégszeretetének és az önkormányzatok támogatásának abban, hogy hatodjára térnek vissza a helyszínre.

Ender László, Sárazsadány független polgármestere elmondta, hogy a településen már két nappal ezelőtt elindultak az előkészületek, a „pethajók” megépítése és csütörtökön már jelentős mennyiségű szemetet is összegyűjtöttek a résztvevők.

A 2013-ban indult PET Kupa célja a Tisza megtisztítása az árterekben felhalmozódott és az áradások alkalmával frissen érkező hulladéktól, PET-palackok felhasználásával épített hajók segítségével.

A kezdeményezésben „pethajós” folyami versenyeket szerveznek a Tiszán, a Tisza-tavon, a Bodrogon, a Maroson, de a tervek közt szerepel további mellékfolyók kitakarítása is.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pet Kupa FB-oldala)