2024. október 12. szombat | Miksa
Galériák

Elkezdődött a XII. NBBH, meglepő nevek az indulók között – fotókkal

Elkezdődött a XII. NBBH, meglepő nevek az indulók között – fotókkal

A hivatalos megnyitóval kezdetét vette a világ leghosszabb pontyhorgász versenye, a XII. Nemzeti Balatoni Bojlis Horgászverseny (NBBH), amelyen 150 magyar csapat indul.

„A verseny el sem kezdődött, de már megérte eljönni!” – ezt mondták azok a versenyzők, akik a szinte hamarabb érkeztek a regisztrációra, mint a szervezők.

Sokak számára ez az egy hét olyan fontos, hogy a lehető leghamarabb szeretnének megérkezni, hiszen barátok találkoznak, szakmai beszélgetések zajlanak, és verseny nélkül több százan tudnak együtt koccintani. 

Szeptember 27-n ugyanis kezdetét vette a XII. NBBH. A nulladik napon a csapatok regisztrációja után sor került az ünnepélyes megnyitóra. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elnöke; Révfülöp polgármestere, Kondor Géza és a Balatoni Halgazdálkodás Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) vezérigazgatója, Szári Zsolt is beszédet mondott. 

A verseny tisztasága és az előírások betartása érdekében a versenyigazgató Fülöp Zoltán és a főszervező ifj. Gödry Zoltán minden csapatkapitánnyal egyeztetett a szabályokról. 

A hangulat baráti volt és meglepetésekkel teli, hiszen a verseny két legendás díszvendége, Szári Zsolt és Kondor Géza is úgy döntött, idén kipróbálják magukat a versenyben. 

A 150 csapat ezúttal is sorsolás útján tudta meg, hogy melyik helyszínen teheti próbára saját magát és csalijait  a 186 órán át tartó versenyben, ami idén is a teljes Balaton körül zajlik. 

A sorsolás előtt bármelyik csapatot kérdezték, mindegyik tudott álomhelyet mondani, de azután azt is hozzátették, hogy nincs olyan ebben a versenyben, ami rossz hely, hiszen a Balaton-part bármely pontján horgásznak 9 napon át az egy életre szóló élményt ad minden csapattagnak. 

A verseny szeptember 27-én 14 órától október 5-én 8 óráig tart. A győztes az 5 legnagyobb hal össztömege alapján derül majd ki, és idén csak a 12 kilogrammnál nagyobb halak számítanak majd a versenyben, így minden eddiginél nagyobb kihívások várnak a csapatokra. 

Természetesen szektoronként is kapnak díjat a csapatok, és idén sem marad elismerés nélkül a 25 pluszos halak kifogása, valamint a verseny és a verseny történetének legnagyobb halát kifogó csapat is számíthat nyereményre. A jelenlegi versenyrekord, amit túl kell szárnyalni, 33,650 kiló. 

A XII. NBBH háziasszonya Rátonyi Kriszta, aki egész héten látogatja majd az északi parton horgászó csapatokat és tudósít a fontos eseményekről. 

A Balaton többi részén pedig régi ismerős arcok, mint Szoják Benedek vagy Szűcs Julcsi, és mellettük új riporterek is bármikor – akár az éjszaka közepén is – megjelenhetnek a csapatoknál. 

Az NBBH hivatalos honlapján verseny aktuális állását is követni lehet az eredmények menüpontban

A verseny ideje alatt külön szabályok vonatkoznak a nem induló horgászokra. Részletek ITT.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: NBHH)