2026. június 8. hétfő | Medárd
Galériák

Elmagyarázta a vízügy, miért alig van víz a Zagyvában – fotókkal

Elmagyarázta a vízügy, miért alig van víz a Zagyvában – fotókkal

A Zagyva alacsony vízszintje sokaknak feltűnt az elmúlt hetekben, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság (Kdvvizig) pedig most részletesen elmagyarázta, miért csak a meder alján folyik a víz, és miért nem engednek többet a folyóba a rendelkezésre álló készletekből.

A vízügyi szakemberek jelenleg a Zagyva felső vízgyűjtőjén található három tározóban tartják vissza a lehullott csapadékból származó vízkészletek jelentős részét – olvasható Kdvvizig tájékoztatójában.

Azt írták, hogy a cél a lehető legtöbb víz helyben tartása, ugyanakkor bizonyos vízátadási kötelezettségeknek folyamatosan eleget kell tenni. Ezek közé tartozik az ivóvízellátás biztosítása, valamint az ökológiai célú vízpótlás is.

Mint kifejtették, ha egyáltalán nem engednének vizet a mederbe, akkor az alsóbb szakaszokon élő vízi szervezetek károsodhatnának. Emellett a folyóvíz természetes működéséhez is szükség van a folyamatos áramlásra.

„A folyóvíznek – ahogy a neve is mutatja – mozgásban kell lennie, hogy ne induljanak el benne olyan folyamatok, melyek szintén negatív hatással lennének a vízminőségre, ezáltal az élővilágra” – magyarázták.

A felvetésre, miszerint miért nem engednek jóval több vizet a Zagyvába, a vízügyi igazgatóság azt válaszolta, hogy a nyár még csak most kezdődött, miközben a térségben továbbra is jelentős a csapadékhiány. Ha a száraz időjárás fennmarad, a következő hónapokban komoly vízhiány alakulhat ki.

A szakemberek ezért már most úgy gazdálkodnak a rendelkezésre álló készletekkel, hogy augusztus végén is elegendő víz álljon rendelkezésre a folyóban. Ennek érdekében folyamatos megfigyeléseket, számításokat és modellezéseket végeznek.

A Kdvvizig azt is közölte, hogy továbbra is keresik az újabb tározási és vízvisszatartási lehetőségeket. Céljuk, hogy a jövőben érkező csapadékból minél több víz maradhasson helyben, ezzel mérsékelve az aszályos időszakok hatásait.

A Zagyva hatvani vízállásáról egyik olvasónk küldött fényképeket. 

„Alig csordogál valami a »folyócskában«, ami mostanra láppá alakult. Alig van nyílt vízfelület” – írta a mellékelt fotókhoz.

A hatvani alsó vízmérce július 7-én este 16 centimétert mutatott, ami hét centiméterrel maradt el a valaha mért legkisebb vízállástól. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: