2024. október 22. kedd | Előd
Galériák

Fél nap alatt vált csodahorgászattá a bodrogi harcsázás – fotókkal

Fél nap alatt vált csodahorgászattá a bodrogi harcsázás – fotókkal

Hosszú évek próbálkozását és sikertelenségét követően 12 óra leforgása alatt két horgász is élete harcsáját fogta ki a Bodrogból. A „kisebbik” hallal óriási küzdelem alakult ki, még a csónakmotor erejét is be kellett vetni fárasztás közben.

Sátoraljaújhelynél, a Bodrog-folyó és Ronyva-patak találkozásánál, a szlovák oldalt vertek tábort a horgászok október második hétvégjén azzal a céllal, hogy harcsát fogjanak, lehetőleg minél nagyobbat.

Szakítós módszerrel próbálkoztak, a tenyeres kárászokat szemközt, egy bedőlt, öreg fa, illetve egy víz fölé benyúló bokor alatt kínálták fel.

A folyó kicsit meg volt áradva, 40 méteres szélességet és 2-3 méteres vízmélységet kellett meghorgászni. 

Az első kapásra Talpas László (nyitóképünkön balra) eszmélt október 12-én, szombaton 20 óra körül: két húzás után a harmadikra már szakította is a hal, és kezdődhetett a fárasztás. A csónak is készenlétben állt, de nem volt rá szükség, 20 perc alatt eldőlt a csata.  

„A parthoz kikötött csónakból segítettem tanácsokkal a barátomat, majd rátérdepeltem a szélére, összeszedtem minden erőmet, és nagy nehezen beemeltem” – mesélte a Pecaverzumnak Csorosz Gergő (nyitóképünkön jobbra).

Nagy volt az öröm, főleg amikor szembesültek vadvízi ragadozó méreteivel: 220 centiméter és 69 kilogramm. 

A történet itt azonban még korántsem ért véget, ugyanis másnap reggel 8-kor újabb fejezet következett. Ezúttal Gergőt szólította a folyó.

„Nagyon óvatos volt a kapás, csak éppenhogy hajlította a botot, nem is számítottam harcsára. Még a 0,30-as monofil zsinórt sem tudta eltépni, amikor bevágtam, akkor szakadt el” – emlékezett vissza a horgász, aki egy multis orsóval vette fel a küzdelmet. 

„Nagyon könnyen jött kifelé, a part felé úszott, csak tekerni kellett. Mondtam is, hogy biztos valami csuka lesz” – gondolta, aztán egyszer csak minden megváltozott.

A hal megállt a folyó közepén, és onnan moccanni sem akart. Nem volt mit tenni, csónakba kellett pattanni. Igen ám, de hiába mentek közelebb hozzá, és próbálták megmozdítani, a harcsa, mint egy fatuskó, úgy feküdt a fenékre.

„Kétszer volt olyan gondolatom, hogy feladom, mert nem mozdult, azt hittem, hogy ez nem lehet hal” – vallotta be őszintén Gergő, hozzátéve, hogy muszáj volt az öt lóerős benzinmotorral rásegíteni. Na, erre már reagált a bajszos.

„Visszamenetben húztuk. Egyik percben még a magyar oldalt voltunk, a másikban már a szlovákon, húzgált össze-vissza. Nem egyszer benne volt a vízben a botspicc, úgy forgatott minket” – írta le a kőkemény, 45 perces csatát Gergő.

A ladikba végül barátja, Laci emelte be a harcsát, amelyről később kiderült, annak ellenére harcolt erősebben 12 órával korábban horogra került társánál, hogy közel 20 kilóval kisebbre nőtt. 

„Sokkal tovább tartott a fárasztás, és sokkal keményebben küzdött” – jellemezte a 197 centis, kereken 50 kilós víziszörnyet. 

Hol van ez a két hal a horgászkarrieretekben? – tettük fel a kérdés. 

„A csúcson! – vágta rá Gergő. – Laci biztos, hogy ezt már nehezen fogja felülmúlni, még talán nekem van rá esélyem, hogy egy 50 kilósat megdöntök. Sok év tapasztalata és sok év kudarca van ebbe benne.”

Természetesen mindkét halat visszaengedték a folyóba.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Pecaverzum/Csorosz Gergő)