2026. július 21. kedd | Dániel, Daniella
Galériák

Hajnalban éhezett meg a Kettős-Körös kapitális pontya – fotókkal

Hajnalban éhezett meg a Kettős-Körös kapitális pontya – fotókkal

A rendkívül meleg időjárás ellenére a Körösök vidéke továbbra is megmutatja változatos és értékes halállományát.

Az elmúlt időszakban szép pontyok, compók, márnák és más érdekes fogások is horogra kerültek a Körösökön.

Ezek közül kiemelkedik Schmél Árpád Kettős-Körösön fogott, 25 kilogrammot meghaladó pontyja, amelyet július 11-én tarthatott a kezében – derül ki a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének (KHESZ) küldött beszámolójából.  

A horgász egy új helyen próbálkozott a Kettős-Körösön, ahol korábban már sikerült egy körülbelül 10 kilogrammos pontyot fognia. 

A sikeres rövid horgászat után két nappal később egy éjszakai pecára tért vissza a vízpartra.

A hajnal azonban még nagyobb meglepetést tartogatott számára. Két szép ponty után megérkezett az a hal, amelyre minden vadvízi pecás vágyik: egy 25,02 kilogrammos tőponty.

„Életem hala lett, ami eddigi legnagyobb fogásom. Köszönöm Mokrán Dorinának és Bögre Tamásnak, hogy segítettek és megörökítették ezt a felejthetetlen pillanatot!” – fogalmazott Schmél Árpád.

A 25 kilogrammot meghaladó Kettős-Körösi ponty Schmél Árpád eddigi rekordfogását jelentette.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: KHESZ)