Több elpusztult fekete amurt és pontyot találtak a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körös (ismertebb nevén Kákafoki-holtág) szarvasi szakaszán a közelmúltban zajló ökológiai célú busa szelektív halászatot követően. A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) szerint a beavatkozás jogszabályi kötelezettség, az észlelt elhullás járulékos veszteségnek minősül, az állatkínzásra és szakszerűtlenségre vonatkozó vádakat pedig visszautasítják.
Az elpusztult fekete amurokról fényképeket is kapott a Pecaverzum egy horgásztól, aki szerint már a jég beállta előtt is nagy mennyiségben sodort partra a víz tetemeket.
Egy három kilométeres partszakasz bejárása során három fekete amur tetemét találták meg. A legkisebb is 130 centiméter volt, a három hal tömege 100 kiló lehetett.
Volt egy olyan példány is, amely mérete alapján megegyezett a korábbi országos rekordként nyilvántartott egyeddel.
„Hogy valóban ugyanarról az egyedről volt-e szó, azt már nem lehet megállapítani” – mondta honlapunknak a horgász.

Állítása szerint a tetemeken háló okozta fejsérülések és a csónakba emeléskor keletkezett bevérzések is láthatók voltak, amelyek szerinte a halászati módszerekre utalnak.
Tudja jól, hogy ugyan a fekete amur nem őshonos faj, ugyanakkor európai viszonylatban egyedülálló, kis egyedszámú populáció élt korábban ezen a vízterületen.
Ezért különösen sajnálatosnak tartja, hogy a mostani lehalászás során más, őshonos halfajok egyedei is elpusztultak.

Azt sem tartja kizártnak, hogy a jég olvadása után további elhullott halak kerülhetnek elő.
Igaza is lett, ugyanis jégbefagyott pontyokról is érkeztek fényképek honlapunkhoz. A felvételek két hete készültek.
A horgász ugyanakkor hozzátette: pozitívumként értékeli a nagyobb testű busák eltűnését, azonban megjegyezte, hogy utánpótlásuk a Hármas-Körös irányából továbbra is biztosított, így néhány éven belül ismét felszaporodhat az állomány, ahogyan ez korábban, például a 2018-as lehalászás után is megtörtént.
Galéria (8 kép)
Nemes Attila, a KHESZ ügyvezető igazgatója a Pecaverzum megkeresésére röviden elmondta, a Szarvas-Békésszentandrási Holt-Körösön végzett ökológiai célú, szelektív busa- és törpeharcsa-halászat jogszabályi kötelezettség.
Mint fogalmazott, ezt a magyar állam, a haszonbérbe adó Agrárminisztérium és a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) írta elő a hasznosító számára, és a tevékenység a haszonbérbe adó, valamint az illetékes halgazdálkodási hatóság engedélyével zajlik.
Tájékoztatása szerint a KHESZ több évtizedes tapasztalattal rendelkezik természetes vízi halgazdálkodás és tógazdasági haltermelés területén. Közlése alapján a jelenlegi szelektív halászat során november óta összesen már több mint 70 tonna busát fogtak ki a holtágból, ami szerinte tényszerűen igazolja a beavatkozás szükségességét a túlnépesedett busaállomány miatt.
Nemes Attila elismerte, hogy az ilyen jellegű halászat során járulékos veszteségek előfordulhatnak. Állítása szerint a módszer a nagy testű busák eltávolítására a leghatékonyabb, miközben a közepes méretű, jellemzően 6-7 kilogramm tömegű halfajok átférnek az alkalmazott hálók nagy szemméretén. Kijelentette: állatkínzásról sem a megbízott halászok, sem a halőrök részéről nem beszélhetünk.
A KHESZ ügyvezető igazgatója részletezte a járulékos veszteségek mértékét is. Elmondása szerint a rekesztőhálók felnézését követően megállapították, hogy az elpusztult halak 99,72 százaléka busa volt. Emellett három, körülbelül 7 kilogrammos pontyot és négy, 10 kilogramm feletti fehér amurt találtak elhullva. Több nagy testű ponty élve, megfelelő egészségi állapotban visszakerült a vízbe – tette hozzá.
A fekete amurokat is beleszámítva a járulékos veszteség nem érte el a 200 kilogrammot, ami a kifogott busamennyiség 0,28 százalékát jelenti. Az őshonos halfajok esetében a kieső állomány pótlását ígérte, az idegenhonos fajok visszatelepítését jogszabályi tiltás miatt kizárta.
A rekesztőhálók vízben hagyását az eredményességgel indokolta. Meglátása szerint azok idő előtti eltávolítása a busák újbóli szétszóródásához vezetett volna, ami egy későbbi halászat során nagyobb járulékos veszteséget okozhatott volna az őshonos nagy testű halak körében.
A halőrök munkáját ért kritikákat Nemes Attila alaptalannak nevezte, a munkavégzés szakszerűségét pedig a halőrök által használt okoseszközökből származó adatok és statisztikák is alátámasztják.
Azt is elmondta, az időjárás okozta kényszerszüneteket követően a halászat folytatását tervezik, amint a körülmények ezt lehetővé teszik.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum)