A Pecaverzum sztoriküldő alkalmazását használva értesítette honlapunkat egy fekete színű tokhalról Alex, aki a vezetéknevét nem szerette volna elárulni.
„Úgy érzem, egy különleges tokfélét fogtam november 19-én, kedden a Duna szlovákiai szakaszán, a bősi vízerőmű alvizén (mi csak Új Dunának hívjuk)” – írta a horgász, aki egy utolsó ötlettől vezérelve váltott taktikát.
Már jó ideje kint tartózkodott a parton, de kettő leánykoncéron kívül más nem akadt a horgára, így módosításra szánta el magát.
„Közel harminc méteres távolságban próbálkoztam feederezve csontival. Ebben a távolságban elég a százgrammos kosár is. A horgászat vége felé – már mindegy mi lesz alapon – felcsatoltam egy kétszáz grammos ólmot, és amekkorát csak tudtam, bedobtam, tippre olyan hatvan-hetven méterre. A csonti mellé a horogra szilikon előkén felkerült egy sajtos-vajsavas pellet is” – mesélte Alex, akinek a 3,6 méteres feeder botján 0.30-as monofil damil, 0.21-es fonott dobóelőke futott, rajta 0.20-as fluorcarbon horogelőkén 8-as méretű horoggal.
A kétszáz grammos ólom azonban nem maradt rögtön egy helyben, szép lassan legörgött jó pár métert úgy, hogy kétszer megállt pár másodpercre egy helyben.
„Pár perc várakozás után meggondoltam magam. Eléggé elsodródott az ólom, inkább dobok még egyet. Megemeltem a botot, ekkor súlyt éreztem. A hal lassan megindult folyással felfelé, folyamatos, erőteljes ellenállása volt, nem ugrott ki a vízből. Ezen a szakaszon elég mély a Duna (kettő-három másodperc is eltelik, mire leér az ólom a fenékre, nem tudom megtippelni, milyen mély lehet). Mikor megláttam a fekete testet, elcsodálkoztam, hogy milyen hal lehet ez? A fárasztás nem lehetett több öt percnél, izgalmamban nem figyeltem az órát” – fogalmazott beszámolójában a pecás, aki segítséget kért a halfaj meghatározásában.
Mivel a hetven centiméteres tokhal fejének a hasi oldaláról, a szájáról is készült kép, így Sallai Zoltán, a Magyar Haltani Társaság (MHTT) elnökségi tagja nagy bizonyossággal be tudta azonosítani, de azt már rögtön az elején leszögezte, hogy nem egy „típusos egyedről” van szó.
„Nem zárhatjuk ki soha a hibrid lehetőségét, de a külső bélyegek alapján jó eséllyel lénai tokot fogott a horgász. A lénai tokra jellemző, hogy a csontvértek színe beleolvad a test színébe. Nem zárható ki, hogy egy melanisztikus egyed került kézre, de vak egyedek is szoktak így besötétedni” – nyilatkozta a haltani szakember, aki azt mondta, látott már ilyen sötét példányokat, de egészen világosat is lénai tokból.
A lénai tok a Duna vízrendszerében nem őshonos, tehát idegenhonos, szibériai toknak is hívták.
„Vélhetően mesterséges tenyészetből szökhetett meg, ezt a deformálódott mellúszói miatt gondolom, ami fiatalkori kádakban történő tartás következménye is lehet. A lénai tok nagyon változatos tud lenni, az egészen hosszú orrútól a rövid orrúig, a sötétebb egyedektől a világosig változhat a színe is. Az orra lehet olyan, mint egy rövidebb orrú kecsegének, vagy tompább, mint a vágótoknak. Ennek megfelelően a bajuszszálai ritkább esetben elérhetik a felső ajkat, de nem feltétlenül minden esetben, a hosszabb orrúakra ez kevésbé jellemző. Azt azonban biztosan elmondhatjuk, hogy a bajuszszálainak a tövei általában az orrcsúcshoz vannak közelebb, nem a felső ajkához” – magyarázta Sallai Zoltán.
Azt is elmondta, hogy az utóbbi húsz évben két előfordulási adata áll rendelkezésre a lénai toknak a Duna szlovák szakaszáról, 2005-ben Párkánynál, 2012-ben pedig Dunaradványnál került elő egy-egy példány.
Mint ismeretes, a halak bőrében található pigmentsejtekben négy fő színanyag termelődik: a gyöngyházfényű guanin, a barnásfekete melanin, a piros eritrofill és a sárga xantofill.
A genetikai rendellenességek következtében (melynek oka valamilyen mutáció) kialakulhat olyan, hogy egyik vagy másik színanyag alul- vagy túltermelődik.
Ebben az esetben a barnásfekete melanin pigmentanyag túltermelődése tapasztalható, ezt nevezzük melanizmusnak.
Áprilisban két lénai tokot is fogtak a Balatonon egy nap eltéréssel. Nézd meg a halakat ITT!
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum)
