Vízkereszt alkalmából áldották meg a folyókat. A vízszentelés a keresztény egyházak egyik ősi szertartása.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája, Kocsis Fülöp január 5-én, vasárnap a Budai Görögkatolikus Egyházközség vendége volt. A Fő utcai templomban tartott szertartás után a főpap megáldotta az épület új ablaküvegeit – írta meg a 24.hu.
Kocsis Fülöp ezt követően Batthyány térnél a Dunát is megszentelte.
Az MTI tudósítása szerint az érsek-metropolita és kísérete a folyóhoz ment, ahol egy úszó pontonról tartott beszédet, majd egy csónakba szállva ivott is a Duna vizéből.
Vízszentelési szertartást tartott a Szegedi Görögkatolikus Egyházközség vasárnap délelőtt Szegeden – számolt be a delmagyar.hu.
A vízszentelés során Szaplonczay Miklós görögkatolikus pap a Horthy Csónakházon megszentelte a Tiszát, megáldotta a folyót és a résztvevőket, emlékezve Jézus megkeresztelkedésére.
A Tisza megszentelése után a Lassus Énekegyüttes énekelt és közben csónakkal megérkeztek a bibliai napkeleti bölcsek, vagyis a háromkirályok.
Miután a napkeleti bölcsek elhelyezték ajándékaikat a Szeleczky Színpad előtt felállított betlehemnél, szeretetvendégségre várták a résztvevőket szalonnasütéssel, forralt borral és teával.
A Hajdúdorogi Főegyházmegye közösségi oldalán azt közölte, hogy a Hortobágy-folyót Bodogán László hajdúböszörményi parókus szentelte meg a Kilenclyukú hídnál.
A Tettye-forrással pedig Pécset Zajácz Gábor parókus tett ugyanígy.
Vízkeresztkor azt ünnepeljük, hogy Jézus Krisztus megjelent a Jordán-folyónál. Vízkereszt, amikor Jézus Krisztus megkeresztelkedett a Jordánban. Ilyenkor szokták ünnepélyesen megszentelni a vizeket.
A vízszentelés a keresztény egyházak egyik ősi szertartása, amely során a papok megáldják a vizet, emlékezve Jézus Krisztus megkeresztelkedésére a Jordán-folyóban. Ez a szertartás különösen jelentős a görögkatolikus egyházban, ahol Vízkereszt ünnepén, január 6-án végzik el a nagy vízszentelést.
A vízszentelés szertartása során a pap imádságok és énekek kíséretében meríti a keresztet a vízbe, kérve Isten áldását és a víz megszentelését. A vízszentelés tehát nemcsak vallási jelentőséggel bír, hanem közösségi esemény is, amely erősíti a hívek összetartozását és kapcsolatát a természettel.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: hirado.hu Youtube-képernyőfelvétel)