2025. július 12. szombat | Dalma, Izabella
Galériák

Rekordméterű laposkeszeget fogott Sallai Zoltán halkutató a Hármas-Körösön – fotókkal

Rekordméterű laposkeszeget fogott Sallai Zoltán halkutató a Hármas-Körösön – fotókkal

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) által vezetett hivatalos országos rekordlistán szereplő laposkeszeggel megegyező tömegű és hosszúságú példányt emelt ki a Hármas-Körösből Sallai Zoltán halkutató, a Magyar Haltani Társaság (MHTT) elnökségi tagja.

Az egy kilogramm tömegű és 39 centiméter hosszúság (farokúszó tövéig) laposkeszeget elektromos kecével (egyenáramú elektromos halászgéppel) fogta a békésszentandrási duzzasztó alatt, Szelevénynél, június 20-án. 

A kivételesen nagy egyed a szakembert is meglepte, először dévérkeszegnek gondolta, mert olyan bronzos színű volt első ránézésre, majd miután kiöntötte a háló tartalmát egy nagyobb vízzel tele műanyag ládába, akkor látta meg hogy a hosszú anális úszójú hal egy hatalmas laposkeszeg (Ballerus ballerus).  

„Eszméletlen, én ekkorát még nem láttam, pedig már évtizedek óta járom a vizeket” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Sallai Zoltán.

„Különben nagyon gyenge eredményekkel zártuk a Körös alsó szakaszának júniusi vizsgálatát” – ezt már összegzésként mondta a halászati napokról, amely során 18 darab 600 méteres mintaszakaszt, azaz 10,8 kilométert vizsgáltak át.  

„Olyan fajt nem került elő kecével, mint pl. halványfoltú küllő, a 18 mintaszakaszon egy darabot sem sikerült fogni, míg korábban nem számított ritkaságnak. De fogtunk több magyar bucót, pontyot, kis harcsát, idei süllőt, balint, csukát és jászkeszeget. Érdekesség, hogy egy 8 kilós, vad változatú pontyot is fogtunk, ami még tele volt ikrával. A kerekfejű gébek is párban tartózkodtak, a hímek koromfekete nászruhát öltöttek. Fehér halakból nagyon kevéssel találkoztunk, dévérkeszegből is csak elvétve fogtunk” – értékelte a kutatómunkát. 

A hivatalos országos laposkeszeg-rekordot Juha Bonifác tartja, aki 2021. augusztus 22-én a veresegyházi Pamut-tónál csalt horogra egy egykilós, 39 centiset

„Erősen védekezett, biztos voltam benne, hogy pontyot fogtam, de nagyon örültem, amint megláttam ezt a szép keszeget” – fogalmazott a fogásról az akkor 12 éves pecás.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Sallai Zoltán/Pecaverzum, Mohosz)