A fél évszázada még sokfelé elterjedt folyami rákot (Astacus astacus) napjainkra kihalás fenyegeti a Cserhátban. A vízfolyások medrének átalakítása, a vízszennyezés és feltételezhetően az őshonos európai rákokat pusztító, rákpestis nevű fertőző betegség egyaránt hozzájárulhattak, hogy az utóbbi években már csak a tájegység négy patakjából kerültek elő a faj állományai. 2026 nyarán azonban ezek a megmaradt, kis egyedszámú populációk is veszélybe kerültek.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) alapvető feladata, hogy működési területén figyelemmel kísérje az élőhelyek, életközösségek állapotának változását, és lépéseket tegyen a felmerülő problémák kezelésére.
A természetvédelmi kezelésben a hosszú tervezést igénylő, komoly költségvetésből megvalósuló projektek mellett szükség van az adott helyzetre gyors reagálást biztosító, saját munkával végzett beavatkozásokra is.
Az idei év nyarára kialakult aszályhelyzetben különös figyelmet igényeltek a Cserhát olyan, korábban állandó vizű patakjai, amelyek még értékes élővilágnak adnak otthont.
A BNPI tájékoztatása szerint a júliusi ellenőrzések azt mutatták, hogy valamennyi ilyen patak részlegesen kiszáradt; csak a medrük mélyebb részein megmaradt – a felszínen csordogáló néhány milliméteres mélységű vízből vagy a felszín alatti szivárgásból táplált – kisebb állóvizek biztosítanak menedékhelyet a vízi élőlények számára.
Az igazgatóság munkatársai megkezdték a kiszáradó mederrészeken ragadt halak, kétéltűlárvák és egyes gerinctelenek átmentését a még víz alatt álló medermélyedésekbe, de a fokozódó hőségben ezek a menedékek is egyre-másra tűntek el.
A legsúlyosabb helyzet a folyami ráknak még élőhelyet adó Garábi-patakon, illetve kozárdi Mérges-patakon alakult ki; utóbbi belterületi szakaszán a mederburkolatként beépített térkövek mélyedéseiben kísérelték meg a túlélést a rákok.
A korábbi években (2022 és 2025 száraz nyarán) már készítettek kézi eszközökkel medermélyítéseket mindkét patakon, és kedvezőek voltak a tapasztalatok. Azokon a mederszakaszokon, ahol a felszínen vagy az alatt még szivárog a víz, a mederanyagot kisebb mélységben kiásva megfelelő víztereket hozhattak létre ahhoz, hogy érzékenyebb vízi élőlények is menedéket találjanak bennük. Hasonló mélyületek gyakran alakulnak ki a szabályozatlan medrekben, de feltöltődéssel felgyorsul a kiszáradásuk.
A Garábi-patakon nyolc menedékhelyet készítettek, és éjjel, lámpával keresték a kiszáradt szakaszokon a túlélő rákokat. Sajnos voltak esetek, amikor már elkéstek a szakemberek…
„Szerencsére találtunk még élő rákokat is, amelyek a meder falába vájt, még nedves üregekből jöttek elő. Ezeket gumikesztyűben vittük át a kiásott menedékhelyekre. (A kesztyűre – akárcsak kétéltűek kézbevétele során – az adott fajra veszélyes kórokozók egyik egyedről másikra történő áthurcolásának megelőzése céljából van szükség.)” – írták a közleményben.
A kozárdi Mérges-patak belterületi szakaszán – miután csak itt él benne folyami rák – a részben térkővel kirakott vagy betonozott meder burkolatlan részein kellett megkeresni az alkalmas helyeket, és hat mélyítést sikerült elkészíteni.
Az ellenőrzések során mindkét patakon azt figyelhették meg a nemzeti park kollégái, hogy a medermélyítéseket elfoglalták a folyami rákok, és tartósan (jelen cikk írásakor másfél hónapja) túl tudták élni a számukra rendkívül kedvezőtlen időszakot.
„Bár az ilyen beavatkozások is egyre nagyobb szerepet kaphatnak a biológiai sokféleség megőrzésében, ezek nem helyettesíthetik a táji szintű vízmegtartást szolgáló intézkedéseket és a vízfolyások természetesebb állapotának helyreállítását” – hívta fel a figyelmet a BNPI.
Hozzátették, hogy a vízgyűjtő területek hatékonyabb vízmegtartása a vízfolyások kiegyenlítettebb vízjárását és késleltetett kiszáradását eredményezi. A természeteshez közeli mederviszonyok pedig, a partot kísérő fák árnyékoló hatásával kiegészülve alkalmas menedékhelyeket nyújthatnak a vízi élőlények túléléséhez a legszárazabb nyári hónapokban is.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: BNPI)
