2024. október 4. péntek | Ferenc
Galériák

Szennyezés érte a Kapost, pusztulnak a halak már a Sióban is – fotókkal, videókkal

Szennyezés érte a Kapost, pusztulnak a halak már a Sióban is – fotókkal, videókkal

Az elmúlt napokban a horgászok több beszámolót is feltöltöttek a közösségi médiába a Kapos-folyón és a Sió-csatornán észlelt halpusztulásról, és mostanra megérkeztek az első hivatalos tájékoztatások is.

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Ddvizig) október 2-án, szerdán 7 órától elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el a Kapos-folyó 90+659 és 91+692 kilométerszelvényei közötti szakaszára.

A készültséget délelőtt 11 órakor másodfokúra, október 3-án, csütörtökön 12 órakor pedig már harmadfokúra emelték a 93+928 kilométerszelvény környezetében az észlelt olajos szennyezés továbbterjedésének megakadályozása miatt.

Mint írták, a kaposvári Magyar Cukor Zrt. hűtőtavainak friss vízzel való feltöltése az extrém időjárási viszonyoknak köszönhetően nem volt lehetséges, melynek okán halpusztulás történt.

A Kaposon bekövetkezett szennyezésről és halpusztulásról a Tolna Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (Tohosz) október 3-án délután részletes beszámolót közölt. 

Abból kiderül, hogy a szövetség is a közösségi médiából értesült szeptember 28-án, hogy Somogy vármegyében, a Kapos taszári szakaszán valami olajszerű szennyeződést tapasztaltak, ahol a vízben pipáló és elpusztult halakat láttak. Ezt követően két nap múlva a folyó kurdi szakaszán is megjelent a szennyeződés hatása elpusztult és pipáló halakkal.

Innentől kezdve folyamatosan figyelemmel kísérték a történéseket. Felvették a kapcsolatot a Kapost kezelő horgászegyesületeikkel, ezzel párhuzamosan a közösségi médiából gyűjtötték az információkat. Sajnos egyre ijesztőbb hírek láttak napvilágot.

„Az oldott oxigénből minimum 2mg/l lenne szükséges. Amennyiben minden rendben van, 7-9 mg/l között van ez a szám. Ahová még nem ért el a szennyezés, a víz paraméterei megfelelőek voltak, az oldott oxigén 7-9 mg/l között mozgott, 75-85 százalékos oxigén telítettségi szinttel. Azt tapasztaltuk, hogy az a valami, amit bele engedtek a Kaposba, drasztikus oxigénhiányt okozott a vízben. Amikor és ahol megjelent a szennyezés, az oxigénszint nagyon rövid idő alatt az 1 mg/l szint alá csökkent. Több ponton is mérve, ez lekúszott egészen a 0,24 mg/l szintre, 2,3 százalékos telítettségre. Amikor ezeket észleltük, megtettük a szükséges bejelentéseket (kormányhivatalok, rendőrség, vízügy)” – közölte a Tohosz.

Ezt követően percre pontosan ismertették az elmúlt két nap eseményeit. 

Október elsején reggelre már a szakályi, regölyi szakaszra is megérkezett a szennyezés. A vízfelszínen százforintostól a tenyérnyi méretig úszó pamacsszerű habfoltok voltak láthatóak, és néhány nagyobb méretű haltetemet, láthatóan légszomjjal küzdő halakat sodort a víz. 

Innen Regölybe, a vasútállomásra vezető közúti hídhoz mentek, ott várták a szövetség munkatársait a regölyi horgászegyesület elnöke. A vízben, vízszéleken nagy mennyiségben láttak bódult, pipáló keszegféléket. Jellemzően őshonos bodorkák, küszök és dévérkeszegek voltak. A híd felett kicsivel 10:50-kor sor került az első oxigénszintmérésr, az érték 0,38 mg/l volt 3,7 százalékos telítettséggel. Ez nagyon alacsonynak számít. 1mg/l alatt komoly veszélyt jelent a halállományra (és egyéb hasznos víziállatokra is).

Videó, amelyen a regölyi vasútállomásra vezető közúti hídnál pipáló kisebb keszegfélék láthatók október elsején 10:45-kor:

11:20 perckor a Koppány-csatorna és a Kapos összefolyójában elvégzett mérés során még alacsonyabbnak bizonyult ez a szám: 0,24 mg/l és 2,3 százalékos telítettség. 

A Koppány-csatornában normális értékeket tapasztaltak: 8,73 mg/l és 83 százalékos telítettség. 

A Kaposban ekkor már nagyobb halakat is találtak bódultan. Ezek jellemzően még mindig keszegfélék voltak. Ezen felül több elpusztult domolykót és egyéb keszegféléket is dokumentáltak.

11:45 perckor közérdekű bejelentést tettek a Tolna Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi osztálya felé, illetve tájékoztatták a Somogy Vármegyei Kormányhivatal illetékeseit is. 

„Azt az információt kaptuk, hogy tudnak a dologról, a kaposvári cukorgyár tájékoztatta őket, hogy a víztárolójukból engedtek be vizet a Kaposba. A víztárolójukban voltak elpusztult apróbb, 3-4 centi testhosszúságú halak, amelyek megjelenhetnek a Kaposban. Tisztáztuk, hogy nagyobb a probléma, mint pár darab apró hal. Ez volt az első bejelentésünk” – írta a Tohosz.

12:58 perckor folytatták a méréseket, és Pincehelyen, a 61-es számú főút híd felett mintegy 100 méterre található vízügyi műtárgynál 7,66 mg/l értéket és 75,3 százalékos telítettséget mutatott az eszköz, ami megfelelőnek számít.

A délután folyamán a vízügy felé is jelezték a problémát. Az esti órákban (18 óra körül) értesítették a szövetséget, hogy a pincehelyi szakaszon nagy a gond. Hatalmas mennyiségű bódult halról és elpusztult egyedekről érkeztek hírek.

Ezek után a Tohosz munkatársai elindultak a helyszínre, és ezzel párhuzamosan értesítettük a vízügyi igazgatóságot is.

Videó arról, hogy mennyiségben különböző halfajok próbálnak oxigénhez jutni Pincehelynél 21:24-kor:

21:28 perckor Pincehelyen már sokkal alacsonyabb értéket mértek, mint délután, már csak 3,04 mg/l értéket és 30,4 százalékos telítettséget kaptak.

Nagyon sok halat láttak, főként csobogónál, de szinte az egész vízterületen. Az elpusztult egyedekből néhányat kiszedtek a vízből.

21:34 perckor újabb mérés történt Pincehelyen. Ekkor még alacsonyabb számot jelzett a műszer: 2,52 mg/l és 25,1 százalék. 22:40-kor még tovább estek az értékek: 0,3 mg/l és 3,0 százalékos telítettség.

Ezek után a segélyhívón megtették egy újbóli közérdekű bejelentést BTK 241. §. (1) bekezdés a) pont rendelkezései alapján.

Nem sokkal később megérkezett egy tűzoltó autó, illetve egy rendőrségi gépjármű. A helyszínen tapasztaltak alapján mindkét szerv megtette a szükséges bejelentéseket a további folyamatok elindításához.

Videó egy busa szenvedéséről október elsején 22:05-kor Pincehelynél, a 61-es számú közúti híd alatti csobogónál:

Az október 2-án történtek:  

1 óra, Pincehely: 0,29 mg/l és 2,9% százalék.

6 órakor az egyeztetések telefonon folytatódtak a hatóságokkal, majd azt tapasztalták, hogy a szennyezés megérkezte után körülbelül 12 órával nagyon lassan, de kezdett emelkedni a víz oldott oxigénszintje.

9 óra 50 perc: Pincehelyen a kezdték a vízmérést a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdtvizig) területileg illetékes kollégáival. Minimálisan már emelkedett a víz oldott oxigénszintje az utolsó mérés óta (1,02 mg/l és 9,8 százalék volt). Azonban ez még mindig nagyon alacsonynak volt mondható.

10 óra 8 perc: Tolnanémedinél, a régi kendergyárhoz vezető „Temafort” hídlábnál 0,31 mg/l, és 3,1 százalék volt az eredmény. 

„Azt tapasztaltuk, hogy jelenleg itt tart a szennyezett víz. Szinte mindenhol a partszélben nagy mennyiségben láttunk kábult keszegféléket, pontyot, elpusztult haltetemeket sodort magával a víz. Több helyen fennakadtak elpusztult halak” – jellemezték a helyzetet.

12 óra 14 perc: „Temafort” hídláb, 0,27 mg/l és 2,6 százalék. Megérkeztek Tamásiból a rendőrség munkatársai, akik több helyről mintát gyűjtöttek a vízből.

12 óra 45 perc: Kapos-Sió torkolat, 0,3 mg/l, 3 százalék. Ekkor már a Sió-csatornába ért a szennyezett víz. Nagy testű halak próbáltak meg a Sió-csatornán felfelé úszni a nem szennyezett részre.

12 óra 58 perc: az összefolyástól délre, 500 méterre a Sió-csatornában tapasztalható volt nagy méretű kábult halak jelenléte 0,76 mg/l és 7,5 százalékos mutató mellett. 

13 óra 45 perc: Tolnanémedi, focipálya, 0,37 mg/l, 3,6 százalék.

14 óra 11 perc: Pincehely, 3,42 mg/l, 33,3 százalék.

Összegzésként azt írták, hogy október elsején este Pincehelynél már kielégítő magasságra emelkedett a víz oldott oxigénszintje, ami némi bizakodásra adhat okot, hogy a szennyezés elvonulóban van. 

A megfigyelést és a helyszíni méréseket tovább folytatják október 3-án is. 

„Mivel egyelőre a Kaposból vett vízminták kiértékelése folyamatban van, nem lehet tudni, hogy milyen szer okozta a szennyezést, és annak esetleg lehet-e káros hatása az emberi szervezetre. Ezért kérünk mindenkit, hogy amíg nem érkeznek meg az vízminták eredményei, a Kaposból és a Sióból ne fogyasszanak halat” – hívták fel a figyelmet. 

Fotók:

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Tohosz)